Brit miniszterelnök-helyettes: Keir Starmer kormányfő nem mond le

Keir Starmer brit miniszterelnök nem mond le a Munkáspárt vezetőjeként betöltött tisztségéről és így a kormányfői posztról sem - közölte hétfőn David Lammy brit miniszterelnök-helyettes.Lammy a Sky News brit kereskedelmi hírtelevízió hétfő délelőtti hírmagazinjának nyilatkozva hangsúlyozta, hogy Starmer még csak menetrendet sem kíván kialakítani saját távozására. A munkáspárti miniszterelnökre az utóbbi napokban folyamatosan erősödő nyomás nehezedett saját pártja és kormányának több tagja részéről annak érdekében, hogy jelentse be lemondását, vagy legalább vázolja fel távozásának menetrendjét.

Ennek előzményeként a május első hetében tartott angliai tanácsi, illetve skóciai és walesi parlamenti választások a Munkáspárt hatalmas arányú mandátumveszteségét és a Nigel Farage vezette szélsőjobboldali, radikálisan EU- és bevándorlásellenes Reform UK párt jelentős előretörését eredményezték. A Munkáspárt az angliai tanácsokban betöltött képviselői mandátumainak csaknem a felét elvesztette, és száz év óta először Walesben is vereséget szenvedett.

David Lammy miniszterelnök-helyettes a hétfői Sky News-interjúban mindazonáltal úgy fogalmazott, hogy a kormányfő lemondásának követelésével és több utódjelölt jelentkezésével a Munkáspárt a választások óta eltelt napokban "látványos öngólokat lőtt". Lammy kijelentette: előző nap kétszer is beszélt Starmerrel, aki teljesen egyértelművé tette, hogy folytatni kívánja miniszterelnöki tevékenységét, és "nem lesz semmiféle mentrend" a kormányfő távozására.

Arra a kérdésre, hogy a Starmer tisztségére pályázó volt egészségügyi miniszterhez, Wes Streetinghez hasonlóan ő is szeretné-e Nagy-Britannia újbóli csatlakozását az Európai Unióhoz, a brit miniszterelnök-helyettes azt mondta: ez nem az ő álláspontja, de Streeting nyithat erről vitát, ha akar. Streeting a múlt héten jelentette be lemondását az egészségügyi tárca éléről, azzal a kifejezett céllal, hogy elindítsa a Starmer elmozdítását célzó vezetőváltási eljárást a kormányzó Munkáspárton belül. Első programadó beszédében a volt miniszter "katasztrofális hibának" nevezte Nagy-Britannia kilépését az EU-ból, amely szavai szerint az országot szegényebbé és gyengébbé tette.

A hagyományosan különlegesnek nevezett brit-amerikai viszonyrendszerre utalva Wes Streeting kijelentette: Nagy-Britanniának valójában az Európai Unióval kell különleges kapcsolatokat kialakítania, és "egy napon" vissza is kell térnie az EU-ba. Keir Starmer miniszterelnök a Munkáspárt 2024-es választási győzelme és kormányalakítása óta számos nyilatkozatában kizárta az újbóli brit EU-csatlakozás lehetőségét.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Donald Trump elnök megfogadta, hogy az Egyesült Államokat kivonja a párizsi klímaegyezményből, amely a világ legfontosabb erőfeszítése az emelkedő hőmérséklet leküzdésére. Az első Trump-adminisztráció 2017-ben hasonló irányt vett, de ezt azonnal visszavonták Joe Biden elnök első hivatali napján, 202

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

http://ujhazak.com