Brüsszeli merénylet - A francia gyanúsított feltehetően túszokat kínzott Szíriában

A brüsszeli zsidó múzeumnál május 24-én elkövetett, négy halálos áldozatot szedő merénylet francia gyanúsítottját, Mehdi Nemmouche-t saját fogvatartójaként azonosította egy tavaly Szíriában túszul ejtett, azóta kiszabadult francia újságíró.

Nicolas Hénin, a Le Point című politikai hetilap munkatársa az újság honlapján szombaton közzétett interjúban elmondta, hogy Nemmouche előállítása után a televíziókban közzétett felvételek alapján azonnal felismerte volt fogvatartóját és arról tájékoztatta az illetékes hatóságokat. Bernard Cazeneuve belügyminiszter megerősítette, hogy a rendőrség továbbította az igazságszolgáltatási szerveknek azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján feltételezhető, hogy Nemmouche túszokra vigyázott Szíriában.

francia rendőri brutalitásAz újságíró részletesen beszámol Nemmouche személyiségéről és brutalitásáról, aki 2013 júliusa és decembere között a Szíria északi részén található Aleppo börtönné átalakított kórházában a foglyok, köztük nyugati túszok őrzésével volt megbízva, akiket rendszeresen megkínzott. "Amikor Nemmouche nem énekelt, kínzott. Egy kisebb, franciákból álló csoporthoz tartozott, akik a szomszédos cellákban őrzött, mintegy ötven szíriai foglyot rendszeresen terrorizálták. Esténként kezdődtek az ütlegelések abban a szobában, ahol engem is kihallgattak. A kínzás egész éjjel folytatódott a hajnali imáig" - állította a volt francia túsz.

A Le Point hangsúlyozta, hogy ennek az értesülésnek titokban kellett volna maradnia az Iszlám Állam radikális iszlamista szervezet által Szíriában fogtartott mintegy húsz nyugati túsz életének védelmében. A lap azonban szombat délben a gyors közlés mellett döntött, miután a Le Monde című napilap reggel nyilvánosságra hozta az értesülést.
A belga határnál, az észak-franciaországi Roubaix-ban lakó, francia-algériai kettős állampolgárságú, 29 éves Mehdi Nemmouche-t május 30-án tartóztatták le a vámőrök egy rutinellenőrzés során Marseille-ben, amikor leszállt az Amszterdamból érkező menetrendszerű buszról. Az előállításkor találtak nála egy Kalasnyikov gépfegyvert és egy töltött revolvert. Ilyen fegyvereket használt a tettes a brüsszeli támadásban, amelyben meghalt egy izraeli házaspár, valamint a múzeum egy belga férfi alkalmazottja és egy önkéntes dolgozója, egy francia nő. A nyomozók a gyanúsított csomagjában egy fényképezőgépben egy negyven másodperces videofelvételt is találtak, amelyben egy hang, amely feltehetően Nemmouche-é, magára vállalja a merényletet.

A férfit július végén Franciaország kiadta Belgiumnak, ahol vád alá helyezték és jelenleg előzetes letartóztatásban van. Szeptember 12-én kell megjelennie a nyomozóhatóság előtt, ahol a letartóztatása meghosszabbításáról fognak dönteni.
A feltételezett merénylő az elmúlt években öt alkalommal töltött hosszabb-rövidebb időt rablásért francia börtönökben, ahol egyre radikálisabb nézeteket kezdett vallani. Szabadulása után három héttel, 2013 elején utazott Szíriába, ahonnan március 18-án érkezett vissza Európába, a frankfurti repülőtéren a német hatóságok ki is hallgatták, majd elengedték.
forrás:MTI

Hozzászólások

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Csehországi látogatásra hívta meg a második világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit Milos Zeman cseh államfő - jelentette a cseh közszolgálati rádió kedden. Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a megh...

http://ujhazak.com