Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában

Calalin Predoiu belügyminisztert, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ideiglenes elnökét nevezte ki Románia ügyvivő miniszterelnökévé kedden Ilie Bolojan ideiglenes államfő, miután tudomásul vette Marcel Ciolacu miniszterelnök lemondását és kiadta a kormányfői tisztség megüresedéséről szóló elnöki rendeletet.A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségét is betöltő Ciolacu a kormánykoalíció közös államfőjelöltjének választási kudarca miatt jelentette be lemondását, miután kiderült, hogy Crin Antonescu volt PNL-elnök a megismételt elnökválasztás vasárnapi első fordulójában a harmadik helyen végzett, és így nem került be a május 18-án megrendezendő második fordulóba.

A miniszterelnök lemondásával az egész kormány megbízatása megszűnt, az alkotmány értelmében a kabinet csak korlátozott jogkörökkel látja el feladatát, amíg a parlament bizalmat szavaz egy új kormánynak. Az ügyvivő kormány nem adhat ki - a parlament által utólag megerősítendő - azonnali hatályú sürgősségi rendeleteket, nem terjeszthet a parlament elé törvénytervezeteket.

Az ideiglenes államfő ezzel szemben (csaknem) teljes jogkörrel intézkedhet az új elnök hivatalba lépéséig, de nem oszlathatja fel a parlamentet és nem írhat ki népszavazást. Az alkotmány szerint három hónapig állhat ideglenes államfő, illetve 45 napig ügyvivő kormány az ország élén.

Marcel Ciolacu lemondása utat nyit a május 18-án megválasztandó új elnök számára, hogy hozzá közel álló politikus számára adjon kormányalakítási megbízást. Az alaptörvény tág mozgásteret biztosít az elnöknek a miniszterelnök kinevezésénél, de nem teszi lehetővé, hogy felmentsen egy olyan tisztségben lévő kormányfőt, aki a parlament bizalmát élvezi.

Május 18-án George Simion, a hagyományos pártok által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, és Nicusor Dan, Bukarest európai uniós elkötelezettségű független főpolgármestere közül választ elnököt Románia 19 millió választópolgára.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Donald Trump elnök megfogadta, hogy az Egyesült Államokat kivonja a párizsi klímaegyezményből, amely a világ legfontosabb erőfeszítése az emelkedő hőmérséklet leküzdésére. Az első Trump-adminisztráció 2017-ben hasonló irányt vett, de ezt azonnal visszavonták Joe Biden elnök első hivatali napján, 202

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

http://ujhazak.com