Csaknem száz éve birtokolt választókörzetet veszített el a kormányzó brit Munkáspárt egy időközi parlamenti választáson
Csaknem száz éve birtokolt választókörzetet veszített el a kormányzó brit Munkáspárt egy időközi parlamenti választáson.
Az északnyugat-angliai Gorton and Denton alsóházi képviselői helyét nagy fölénnyel a Zöld Párt szerezte meg, amely eddig soha nem győzött angliai időközi választáson, a 2024 óta kormányon lévő Munkáspárt ugyanakkor a harmadik helyre szorult a Zöldek és a radikálisan EU- és bevándorlásellenes, Nigel Farage vezette Reform UK mögött.
A Manchesterhez tartozó Gorton and Denton körzetben a korábbi munkáspárti képviselő, Andrew Gwynne - aki egymás után hat választást nyert itt - egészségi okokra hivatkozva január végén lemondott, miután tavaly felfüggesztették munkáspárti tagságát közösségi portálokon megjelent, sértőnek és rasszistának minősített bejegyzései miatt. A pénteken véglegessé vált adatok alapján a parlamenti hely betöltésére kiírt, előző nap tartott időközi választáson a Zöldek jelöltje, Hannah Spencer győzött a szavazatok 40,6 százalékával.
A Reform UK 28,7 százalékkal a második, a kormányzó Munkáspárt 25,4 százalékkal a harmadik helyen végzett.
A Zöldek ugyanakkor a brit politikatörténetben most először nyertek időközi parlamenti választást, és más időközi választásokon még soha nem szereztek 10 százaléknál nagyobb szavazatarányt. A legnagyobb ellenzéki parlamenti erő, a Konzervatív Párt, amely 2010-től 2024-ig kormányon volt Nagy-Britanniában, a mostani időközi választáson a voksok alig 1,9 százalékát kapta. Ez a konzervatívok eddigi legrosszabb időközi választási eredménye.
Ugyancsak most először fordult elő az angliai időközi választások történetében, hogy nem a két hagyományos nagypárt, a Munkáspárt vagy a Konzervatív Párt osztozik egy időközi parlamenti választás eredményének első két helyén.
Sir John Curtice professzor, az egyik legtekintélyesebb és legismertebb brit választási szakértő a mostani eredményt kommentáló pénteki nyilatkozatában "szeizmikus léptékű" politikai fejleménynek nevezte az eredményt. Kiemelte: soha nem tűnt még ennyire gyengének a hagyományos kétpárti brit politikai berendezkedési modell, amelyben a Konzervatív Párt és a Labour a második világháború óta domináns szerepet töltött be.
Curtice szerint nem fér kétség ahhoz, hogy a mostani eredmény újabb kérdéseket vet fel a Munkáspárt parlamenti frakciójában a párt vezetője, Keir Starmer miniszterelnök politikai jövőjével kapcsolatban. Starmer pozícióját már jelentősen megingatták az utóbbi időszak belpolitikai botrányai, mindenekelőtt a Labour egykori legbefolyásosabb ideológusa, Peter Mandelson ügye.
Mandelsont számos figyelmeztetés ellenére Starmer 2024-ben Nagy-Britannia washingtoni nagykövetévé nevezte ki, ám a veterán Labour-politikust nem egészen egy év után vissza kellett hívni a brit diplomáciai külszolgálat legnagyobb presztizsű posztjáról, miután kiderült, hogy szoros baráti és üzleti kapcsolatokat ápolt a súlyos szexuális bűncselekményekért elítélt, 2019-ben börtönében elhunyt néhai amerikai pénzemberrel, Jeffrey Epsteinnel.
Mandelsont a héten Londonban őrizetbe is vették azzal a gyanúval, hogy a korábbi években bizalmas brit kormányzati adatokat szolgáltatott ki Epsteinnek. Starmert már a Mandelson-botrány kirobbanása után is számos munkáspárti képviselő távozásra szólította fel.
(Forrás: MTI)


Hozzászólások