Cseh választás - Folytatódik a képviselőházi választás

Csehországban szombaton reggel nyolc órakor újra megnyíltak a szavazóhelyiségek, és megkezdődött az előre hozott képviselőházi választás második napja.

A szavazóhelyiségek délután kettőig lesznek nyitva. A választás eredménye az esti órákban várható. A parlamenti alsóház 200 mandátumáért 23 párt és mozgalom majdnem 6000 jelöltje verseng. A választás első napja rendben, problémák nélkül zajlott le. Zavaró eseményekről nem érkezett jelentés. Hivatalos adatok a választói részvételről nem állnak rendelkezésre. Különböző becslések szerint az első napon a több mint nyolcmillió bejegyzett választó 50-55 százaléka adta le szavazatát. A tapasztalatok szerint szombaton már jóval kevesebben mennek el szavazni, mint az első napon.

cseh_zaszloHelyi megfigyelők szerint az előre hozott képviselőházi választás legnagyobb esélyese a Bohuslav Sobotka vezette Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD), amelyet minden idei felmérés az első helyen hozott ki. A legutóbbi, 2010-es választást is a szociáldemokraták nyerték, de koalíciós partner hiányában nem tudtak kormányt alakítani. Csehországban azért van szükség előre hozott képviselőházi választásra, mert a hárompárti jobbközép kormány júniusban korrupciógyanús ügyek miatt lemondásra kényszerült.
forrás:MTI

Hozzászólások

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Csehországi látogatásra hívta meg a második világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit Milos Zeman cseh államfő - jelentette a cseh közszolgálati rádió kedden. Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a megh...

http://ujhazak.com