Donald Trump évértékelése: az Egyesült Államok gazdagabb és nagyobb hatalmú, mint korábban

Az Egyesült Államok ma jobb, gazdagabb és nagyobb hatalmú, mint egy évvel ezelőtt - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a washingtoni kongresszusban közép-európai idő szerint szerda hajnalban elmondott évértékelő beszédében.A törvényhozás két házának együttes ülésén "az unió állapotát" felvázoló kétórás beszédben Donald Trump - akinek felszólalását a republikánus képviselők és szenátorok számos alkalommal állva megtapsolták - azt mondta, hogy az ország történelmi átalakuláson ment keresztül az elmúlt időszakban, és az "aranykorát éli". Úgy vélte, hogy a demokraták viszont tönkreteszik az országot.

Az elnök egyebek között azt hangoztatta, hogy a határok minden eddiginél biztosabbak, és az Egyesült Államokat a nemzetközi színtéren jobban tisztelik, mint talán korábban bármikor. Elmondása szerint az elmúlt kilenc hónapban egyetlen illegális bevándorló sem jutott be az országba, és tavaly az éves migrációs mérleg negatív volt. Ennek köszönhetően csökken a bűnözés is - tette hozzá. Üdvösnek nevezte viszont a munkát kereső, legális bevándorlók érkezését.

A gyilkosságok száma az Egyesült Államokban 125 éve nem volt olyan alacsony, mint tavaly - emelte ki az elnök.

A fentanil csempészete 56 százalékkal csökkent - fűzte hozzá, megismételve, hogy ezt a törvénytelenül előállított szert "tömegpusztító fegyvernek" tekinti. Donald Trump megemlékezett Charlie Kirk konzervatív aktivista tavalyi meggyilkolásáról, és elítélte a politikai alapú erőszak minden fajtáját. Felhívta a figyelmet egyúttal az egyházak és a vallás szerepére az erőszak elleni fellépésben.

Bírálta azokat a demokratákat, akik kiállnak azon városok mellett, amelyek meglátása szerint nem lépnek fel kellő eréllyel a bűnözés ellen, és akadályozzák a hatóságok munkáját. Bejelentette, hogy megbízta JD Vance alelnököt a szociális támogatásokkal folytatott csalások elleni fellépés irányítására. Kiemelte a korrupcióellenes erőfeszítések fokozását is. Arra kérte a kongresszust, hogy támogassa a választási csalások elleni jogszabályi javaslatait.

A külpolitikai témák között Donald Trump megismételte, hogy második mandátuma alatt az Egyesült Államok nyolc háború befejezésében játszott kiemelt szerepet, köztük a gázai, a karabahi, a koszovói, az indiai-pakisztáni konfliktuséban. Hangoztatta, hogy tovább dolgoznak az ukrajnai háború lezárásán is, amelyben elmondása szerint havonta 25 ezer katona hal meg. Hozzátette: ez a háború el sem kezdődött volna, ha ő az elnök négy évvel ezelőtt.

Kitért arra is, hogy a kormányzat az elmúlt évben rekordmértékű összegeket fordított az amerikai hadsereg és hadiipar fejlesztésére, és köszönetet mondott ezért a kongresszusnak. Emlékeztetett arra is, hogy a NATO-tagországok az ő nyomására döntöttek védelmi kiadásaik 5 százalékra emeléséről. Kiállt a nemzetközi kábítószer-csempészet elleni amerikai fellépés mellett, és kijelentette, hogy annak köszönhetően jelentős mennyiségű drogot foglaltak le nemzetközi területeken.

Iránról Donald Trump azt mondta, hogy továbbra is olyan atomfegyver kidolgozására törekszik, amellyel akár az Egyesült Államokat is elérheti. Hangoztatta, hogy ezt soha nem fogja hagyni. Hozzátette, hogy az iráni kérdés megoldásában továbbra is előnyben részesíti a diplomáciai erőfeszítéseket.

Ismételten sajnálatosnak nevezte az általa bevezetett globális vámok érvénytelenítéséről szóló minapi legfelsőbb bírósági döntést. Hozzátette, hogy az időközben elhatározott új vámintézkedések bevezetéséhez nincs szükség a kongresszus felhatalmazására. Elmondta azt is, hogy Washington "új barátjától, Venezuelától" 80 ezer hordó kőolajat kaptak. Az amerikai biztonságot is erősítő jelentős lépésnek nevezte Nicolás Maduro venezuelai elnök elfogását.

A gazdasági eredményeket sorolva Trump egyebek között kiemelte, hogy az infláció ötéves mélypontra süllyedt az Egyesült Államokban. Hangsúlyozta azt is, hogy egy év alatt 18 ezer milliárd dollár nemzetközi befektetés érkezett az országba. Donald Trump kormányzatának több szociálpolitikai törekvéséről is beszélt, köztük a gyógyszerek árának radikális csökkentéséről.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Donald Trump elnök megfogadta, hogy az Egyesült Államokat kivonja a párizsi klímaegyezményből, amely a világ legfontosabb erőfeszítése az emelkedő hőmérséklet leküzdésére. Az első Trump-adminisztráció 2017-ben hasonló irányt vett, de ezt azonnal visszavonták Joe Biden elnök első hivatali napján, 202

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

http://ujhazak.com