Donald Trump szerint jó esély van a megállapodásra, de az ukrajnai korrupciós botrány gondot jelent

Donald Trump szerint jó esély van a megállapodásra, az ukrajnai korrupciós botrány azonban gondot jelent a békefolyamatban. Az amerikai elnök erről vasárnap beszélt, miután lezárult az amerikai és ukrán delegáció közötti egyeztetés Floridában."Ukrajnának van néhány nehéz, aprócska problémája" - fogalmazott az elnök, majd később szavait értelmezve kijelentette, hogy a korrupciós helyzet nem segít a háborús rendezésben.

Donald Trump ugyanakkor azt mondta, hogy jó esély van a megállapodásra.

"Azt gondolom, hogy Oroszország szeretné befejezni a háborút, és tudom, hogy Ukrajna is véget akar vetni" - fogalmazott az amerikai elnök újságírók előtt hivatali repülőgépének fedélzetén, amikor visszatért Washingtonba.

Donald Trump megerősítette, hogy a héten Steve Witkoff különleges elnöki megbízott Moszkvába utazik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalni, azt ugyanakkor nem pontosította, melyik napon jöhet létre a találkozó. Floridában vasárnap az amerikai delegáció Marco Rubio külügyminiszter vezetésével ült tárgyalóasztalhoz az ukrán delegációval élén Rusztem Umerovval, az ukrán nemzetbiztonsági tanács vezetőjével.

Marco Rubio a megbeszélést követően "produktív" tárgyalásról számolt be, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a megállapodás érdekében még sok munkát kell elvégezni. Az amerikai külügyminiszter, aki egyben az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója megismételte, hogy a háború lezárásán túl cél Ukrajna hosszú távú biztonságának és prosperitásának megteremtése.

Rusztem Umerov a tárgyalást követő rövid nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy minden olyan témát megvitattak, amely Ukrajna és az ukrán emberek számára fontos, és hozzátette, hogy ebben az Egyesült Államok nagyon támogató.

Donald Trump a repülőgép fedélzetén újságírói kérdésre válaszolva megerősítette azt a sajtóhírt, hogy az elmúlt napokban beszélt Nicolas Maduro venezuelai elnökkel, ugyanakkor annak témáit és hangvételét sem kommentálta. A venezuelai légtér lezárásának szándékára vonatkozó szombati közleményét az amerikai elnök úgy magyarázta, hogy Venezuela "nem egy baráti ország", és megismételte, hogy a dél-amerikai államból nagy mennyiségben csempésznek kábítószert az Egyesült Államokba.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Donald Trump elnök megfogadta, hogy az Egyesült Államokat kivonja a párizsi klímaegyezményből, amely a világ legfontosabb erőfeszítése az emelkedő hőmérséklet leküzdésére. Az első Trump-adminisztráció 2017-ben hasonló irányt vett, de ezt azonnal visszavonták Joe Biden elnök első hivatali napján, 202

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

http://ujhazak.com