EMSZ: Nicusor Dan megbékélési folyamatot indíthat el a romániai társadalmon belül

Nicusor Dan román államfővé választásával megvan az esély arra, hogy az államelnök a közvetítői jogkörén keresztül, a magyar közösség felé pozitív változást mutatva, megbékélési folyamatot indíthasson el a romániai társadalmon belül - mondta kedden Kolozsváron sajtótájékoztatón Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) elnöke.A kisebb erdélyi magyar párt elnöke Csomortányi István elnökhelyettessel közösen értékelte a román elnökválasztás vasárnap tartott döntő fordulójának eredményeit.

"Kijelenthetjük, hogy ezzel a győzelemmel a romániai szavazóközösség szavazott magának egy második esélyt 1989 után a valódi rendszerváltozásra" - mondta Zakariás Zoltán. Ez lassú folyamat lesz, de az összes szereplő együttműködésével jó irányt fog eredményezni - tette hozzá.

Az EMSZ elnöke - aki az RMDSZ-listáján szerzett képviselői mandátumot a román parlamentben - aláhúzta: az első forduló eredményei azt mutatták, hogy a romániai választók változást akarnak, 80 százalékuk nem a kormánypártok jelöltjére voksolt.

Emlékeztetett, hogy az EMSZ már az első forduló előtt "saját programja és habitusa szerint értékalapú döntést hozott", és nyíltan Nicusor Dant támogatta, mivel őt tartották esélyesnek és "nem volt negatív múltja a magyar közösséggel szemben".

Ráadásul civil és főpolgármesteri tevékenysége azt mutatta, az önkormányzatiságban hisz, a helyi közösségeket tiszteli, ami egybecseng az EMSZ programjával - mondta, hozzátéve: az eredmény szerint helyesen döntöttek.

"Büszkék lehetünk arra, hogy a magyar közösség felelősen döntött. Elsősorban arra, hogy beleszólt ebbe a választásba mindenféle más zavaró vagy eltántorító kísérlet ellenére" - jelentette ki Zakariás Zoltán a magyarlakta megyékben elért kiemelkedő eredményre utalva. Közölte: a bukaresti főpolgármester az EMSZ-es polgármesterek vezette településeken "rekordszerű", 90-100 százalék közötti eredményt ért el.

Zakariás Zoltán úgy értékelt: ezen a választáson helyes eredmény született, jó döntés volt Nicusor Dant választani, ő volt az egyetlen, aki le tudta győzni George Simiont, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökét és a szélsőségeseket. Úgy vélte, Dan győzelme a nagyvárosi fiatalabb rétegek és a diaszpóra mozgósításából is ered.

Csomortányi István elnökhelyettes szerint vasárnapi választás után fontos levonni a tanulságokat, és úgy értékelt, "teljesen hibás" volt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részéről "a magyar közösség nevében a kormánypártok közös jelöltje, Crin Antonescu támogatására bíztatni a választókat".

"Óriási hiba volt a magyar közösséget ezzel a romániai társadalmi akarattal ellenkező irányba állítani" - mondta.

Az elnökhelyettes szerint azt is téves volt állítani, hogy csak Crin Antonescu tudja legyőzni George Simiont. "Meggyőződésünk, hogy Crin Antonescunak ez az óriási siker nem sikerült volna, ha ő jut be a második fordulóba, ma Románia államelnökét George Simionnak hívják" - mondta Csomortányi, aki szerint "stratégiai tévedés" volt az RMDSZ részéről Antonescu támogatása.

Közölte: míg a román kormánypártok esetében van egyfajta felelősségvállalás, az RMDSZ nem ismerte be, hogy tévedések történtek, miközben ez elvárható, mivel a nyilatkozatok szintjén a magyar közösségre vetülnek ezek a tévedések. "Nem az RMDSZ mentette meg az erdélyi magyarságot, hanem az erdélyi magyarság saját magát mentette meg" - jelentette ki Csomortányi.

Hozzátette: ha az RMDSZ nem ismeri be tévedését, legalább az eredményt nem kellene "sikerpropagandává" alakítani, mivel "ezek a típusú csúsztatások, kommunikációs hazugságok azok, amelyek eltávolítják nagy tömegekben az erdélyi magyar választókat az urnáktól".

Úgy vélte, az EMSZ-re nézve az elnökválasztás tanulsága, hogy az erdélyi magyar közösségben szükség van a pluralizmusra, és ez nem csak a helyi viszonyokra, önkormányzatokra érvényes, hanem az országos helyzetre is. Az a feladatuk, hogy megerősítsék a szervezetet, aktívan részt vegyenek a közéletben, "mert a politikai pluralizmus adja meg az önvédelmi reflexeit az erdélyi magyar közösségnek" - húzta alá Csomortányi István.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Donald Trump elnök megfogadta, hogy az Egyesült Államokat kivonja a párizsi klímaegyezményből, amely a világ legfontosabb erőfeszítése az emelkedő hőmérséklet leküzdésére. Az első Trump-adminisztráció 2017-ben hasonló irányt vett, de ezt azonnal visszavonták Joe Biden elnök első hivatali napján, 202

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

http://ujhazak.com