EU-munkavállalás - Brit külügyminiszter: Nagy-Britannia kiléphet az EU-ból a bevándorlás szigorítása nélkül

A brit külügyminiszter szerint Nagy-Britanniának akár arra is fel kell készülnie, hogy kilép az Európai Unióból, ha nem sikerül egyezségre jutnia Brüsszellel az EU-bevándorlás szigorításának kérdésében.

Philip Hammond, akivel a The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív brit napilap közölt szombaton interjút, kijelentette: a brit EU-tagság sorsa nem is a brit kormány kezében van, hiszen a kormányzó Konzervatív Párt tervei szerint erről majd népszavazással dönthetnek a brit választók. Hozzátette: szeretné őszintén tudatni német kollégájával, hogy ha Berlin nem enged a bevándorlás kérdésében, akkor nem valószínű, hogy a britekkel el lehetne fogadtatni a jelenlegi helyzetet a 2017 végéig esedékes referendumon.

-A London által igényelt uniós reformok tárgyalási folyamata még az elején tart, de tárgyalni csak úgy szabad, ha "az ember készen áll arra is, hogy felkeljen az asztaltól és kivonuljon" - mondta Hammond. A The Daily Telegraph értelmezése szerint ez egyenes utalás arra, hogy a brit kormány kész lenne kilépni az Európai Unióból, ha nem jut megállapodásra Brüsszellel a bevándorlás ellenőrzésének kérdésében. A brit kormány által igényelt migrációs szigorításokat azonban a legutóbbi sajtóértesülések szerint Németország elveti. A Der Spiegel című német hírmagazin minapi értesülése szerint Angela Merkel német kancellár akkor sem lenne hajlandó az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás London által követelt korlátozásának támogatására, ha Nagy-Britannia e korlátozások nélkül kilépne az EU-ból.

David Cameron brit miniszterelnök az elmúlt hetekben több nyilatkozatában is kijelentette, hogy a brit kormány álláspontja szerint nem lehet feltételek nélküli jognak tekinteni az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgást. A brit miniszterelnök a minap azt mondta, hogy a bevándorlás szigorításának kérdésében nem fogad el nemleges választ Brüsszeltől. Philip Hammond a The Daily Telegraph által szombaton közölt interjúban azonban kijelentette: a német álláspont korántsem annyira merev, mint amire a Berlinből érkező "zajokból" következtetni lehetne. A brit külügyminiszter szerint London a jelenlegi EU-szerződések "kiterjesztett értelmezésére" fog törekedni, ami lehetővé tenné az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás szabályainak megváltoztatását az EU-szerződések Németország által kivihetetlennek minősített módosítása nélkül.

Hammond kijelentette: uniós kollégáinak nem akarná hivatalosan felvetni a Londonban lehetséges megoldásként felmerült EU-bevándorlási kvótarendszert, mert "ha az ember kimondja azt a szót, hogy kvóta, azonnal becsapódnak előtte az ajtók", vagyis ebben a kérdésben nyelvezetbeli elemek is nehezíthetik a helyzetet. Ezért inkább más mechanizmusokról lehetne tárgyalni, amelyek azonban ugyanahhoz az eredményhez vezetnek - mondta részletek nélkül a brit külügyminiszter.
forrás:MTI

Hozzászólások

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Csehországi látogatásra hívta meg a második világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit Milos Zeman cseh államfő - jelentette a cseh közszolgálati rádió kedden. Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a megh...

http://ujhazak.com