Letette a hivatali esküt a legnagyobb román kormánypárt által kifogásolt Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes
Letette a hivatali esküt és a bukaresti kormány miniszterelnök-helyettese lett csütörtökön Oana Gheorghiu közgazdász, civil aktivista annak ellenére, hogy a kinevezése ellen kifogást emelt a koalícióban legnagyobb súllyal rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD).
Az első közadakozásból felépült gyermekkórház megvalósításában meghatározó szerepet játszó Gheorghiut Ilie Bolojan liberális miniszterelnök jelölte a júliusban megüresedett reformügyi kormányfőhelyettesi posztra, de nem sokkal később Sorin Grindeanu, a PSD ügyvivő elnöke Facebook-bejegyzésben szólította fel a miniszterelnököt, hogy vonja vissza jelölését.
A PSD vezetője egyrészt azt kifogásolta, hogy a kormányfő nem konzultált a szociáldemokratákkal, másrészt azt állította, hogy Gheorghiu jelenléte a kormányban veszélybe sodorhatja Románia kapcsolatait legfontosabb stratégiai partnerével, az Egyesült Államokkal, ugyanis a civil aktivista közösségi oldalán februárban éles szavakkal bírálta Donald Trump amerikai elnököt és JD Vance alelnököt Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a Fehér Házban tett látogatása után.
Gheorghiu azzal védekezett, hogy nem ő volt az egyedüli, akit felkavart a februári esemény, és akkor közzétett kifakadása semmiképpen nem kötelezi el a román államot. Megjegyezte, ma már akkor sem fogalmazna úgy, ahogy akkor tette - "jellemtelen, szemét alakoknak" nevezve az amerikai elnököt és alelnököt -, ha semmilyen köztisztséget nem töltene be a román államban.
"A pillanatnyi felindultságtól eltekintve mély tiszteletet és hálát érzek az Egyesült Államok iránt, amely folyamatosan meghatározó szerepet játszott az euróatlanti övezet és azon belül Románia biztonságában, és bízom Románia stratégiai partnerében. Ha kineveznek miniszterelnök-helyettessé, lojálisan fogom képviselni a román kormánynak az Egyesült Államokkal és a Trump-adminisztrációval kapcsolatos álláspontját" - ígérte Gheorghiu.
Nicusor Dan államfő a PSD kifogása ellenére aláírta a civil aktivista kinevezéséről szóló elnöki rendeletet. Oana Gheorghiu csütörtök délelőtti beiktatásán csak a kormányfő és az elnöki hivatal tisztségviselői vettek részt.
A négypárti Bolojan-kabinetben mind a négy koalíciós pártnak van egy-egy miniszterelnök-helyettese. Az ötödik, reformügyi miniszterelnök-helyettesi posztra a koalíciós megállapodás értelmében a kormányfő nevesíthet jelölhet. A poszt alig egy hónappal a kormány beiktatása után üresedett meg, miután a tisztséget addig betöltő pártonkívüli Dragos Anastasiu vállalkozó, Nicusor Dan államfő korábbi tanácsadója kénytelen volt lemondani, ugyanis kiderült, hogy nyolc éven át "védelmi pénzt" fizetett egy korrupcióért bebörtönzött adóellenőrnek.
(Forrás: MTI)
Az első közadakozásból felépült gyermekkórház megvalósításában meghatározó szerepet játszó Gheorghiut Ilie Bolojan liberális miniszterelnök jelölte a júliusban megüresedett reformügyi kormányfőhelyettesi posztra, de nem sokkal később Sorin Grindeanu, a PSD ügyvivő elnöke Facebook-bejegyzésben szólította fel a miniszterelnököt, hogy vonja vissza jelölését.A PSD vezetője egyrészt azt kifogásolta, hogy a kormányfő nem konzultált a szociáldemokratákkal, másrészt azt állította, hogy Gheorghiu jelenléte a kormányban veszélybe sodorhatja Románia kapcsolatait legfontosabb stratégiai partnerével, az Egyesült Államokkal, ugyanis a civil aktivista közösségi oldalán februárban éles szavakkal bírálta Donald Trump amerikai elnököt és JD Vance alelnököt Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a Fehér Házban tett látogatása után.

Hozzászólások