Letette hivatali esküjét az új lengyel államfő

Letette hivatali esküjét Karol Nawrocki új lengyel államfő szerdán a varsói parlamenti alsó- és felsőházának együttes ülésén; beiktatási beszédében az elnök a lengyelországi jogállamiság visszaállításának szükségességéről is beszélt.A június 1-én ellenzéki jelöltként megválasztott Karol Nawrocki eskütételén jelen voltak a kormány tagjai, valamint Andrzej Duda leköszönő államfő. Részt vett az ünnepségen Íjgyártó István magyar nagykövet is. A RadioWnet lengyel konzervatív csatorna beszámolója szerint jelen volt Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója is, és megérkezett a Donald Trump amerikai elnököt képviselő amerikai kormányzati küldöttség.

A parlament és az elnöki palota környékén az állampolgárok tömegei gyűltek össze, lengyel zászlókat lobogtatva.

Beiktatási beszédében Karol Nawrocki kijelentette: az elnökválasztási eredmény "jelzést jelent a politikai osztálynak, hogy a továbbiakban nem lehet így kormányozni", a kormánynak teljesítenie kell a választási ígéreteit.

Megerősítette az elnökválasztási programjában foglaltakat, köztük a Varsó és Lódz között építendő óriásrepülőtér (CPK) építésének előmozdítását, aminek érdekében - mint bejelentette - már csütörtökön benyújtja az elnöki tervezetet a parlamentnek. Megígérte az illegális bevándorlás, illetve Lengyelország euróövezeti csatlakozásának és a nyugdíjkorhatár megemelésének a megakadályozását is.

Aláhúzta: azokat az állampolgárokat képviseli, akik Lengyelország uniós tagságát, de egyúttal a nemzeti szuverenitás megőrzését is akarják. Bejelentette: támogatja a transzatlanti kapcsolatok erősítését, gondoskodik Lengyelország pozíciójáról a NATO-ban, törekszik arra, hogy a közép- és kelet-európai NATO-tagállamokat tömörítő Bukaresti kilencek csoporthoz Finnország és Svédország is csatlakozzon.

Kijelentette: Lengyelországnak "vissza kell térnie a jogállamiság útjára", ma "nem lehet jogállamnak nevezni" a többi között az ügyész leváltása, a bíráskodás állapota miatt. Bejelentette: nem fogja kinevezni és előléptetni az alkotmányt sértő bírákat.

Bejelentette a lengyel "államberendezés javításával foglalkozó tanács" létrehozását is. Nawrocki beszédét az elnökjelöltségét támogató Jog és Igazságosság képviselői álló tapssal fogadták.

Az egész napos beiktatási ünnepségek során Karol Nawrocki részt vesz a varsói székesegyházban bemutatott szentmisén. Ezt követően a varsói királyi várban Nawrockinak átadják a mindenkori lengyel elnöknek járó jelvényeket, egyebek között a legmagasabb és legrégebbi lengyel kitüntetést, a Fehér Sas érdemrendet, és ünnepi katonai díszszemlén átveszi a hadsereg főparancsnoki tisztjét.

A közvetlenül választott lengyel államfőnek az alkotmány értelmében viszonylag erős jogosítványai vannak. Ő a hadsereg főparancsnoka, a nemzetközi kapcsolatokban Lengyelország legmagasabb rangú képviselőjének számít, hatáskörébe tartozik a nemzetközi szerződések jóváhagyása és felmondása is. Megvétózhatja a parlament által elfogadott törvényeket, és az elnöki vétót a szejm újabb szavazáson csak háromötödös többséggel utasíthatja el. A jelenlegi kormánykoalíció nem rendelkezik ilyen többséggel.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Donald Trump elnök megfogadta, hogy az Egyesült Államokat kivonja a párizsi klímaegyezményből, amely a világ legfontosabb erőfeszítése az emelkedő hőmérséklet leküzdésére. Az első Trump-adminisztráció 2017-ben hasonló irányt vett, de ezt azonnal visszavonták Joe Biden elnök első hivatali napján, 202

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

http://ujhazak.com