Macron: az amerikai béketerv jó irányba mutat, de bizonyos elemein még javítani kell

Emmanuel Macron francia elnök úgy vélekedett kedden egy interjúban, hogy az amerikai elnök ukrajnai béketerve jó irányba mutat, de bizonyos elemein még javítani kell, hogy Ukrajna és Európa számára is elfogadhatók legyenek.Ez a kezdeményezés jó irányba, a béke irányába mutat. Ugyanakkor vannak a tervnek olyan pontjai, amelyeket érdemes lenne megvitatni és továbbfejleszteni - mondta el a francia elnök az RTL rádiónak.

"Békét akarunk, de nem olyan békét, amely kapitulációval lenne egyenértékű" - fogalmazott, hozzátéve, hogy csak az ukránok dönthetnek arról, milyen területi engedményekre hajlandóak.

"Az a javaslat, ami most az asztalra került, arról ad képet, mi lenne elfogadható az oroszok számára. De ez vajon azt jelenti, hogy ezt kell elfogadni az ukránoknak és az európaiaknak is? A válasz az, hogy nem" - szögezte le Macron, aki szerint békekötés esetén Ukrajna első védelmi vonala az lenne, hogy újraszervezi hadseregét, erre vonatkozóan nem lehet korlátot szabni.

Kifejtette azt is, hogy csak az európaiak dönthetnek arról, hogyan kellene felhasználni az Európában lévő befagyasztott orosz vagyonokat, amelyeket Donald Trump - terve szerint - az Egyesült Államok vezette ukrajnai újjáépítés finanszírozására fordítana. A francia elnök nyilatkozatában azt is hangoztatta, hogy nem szabad gyengeséget mutatni az orosz fenyegetéssel szemben.

"Oroszországnak gyakorlatilag 10 éve tudatosan az a stratégiája, hogy újra birodalommá váljon, vagyis minden irányba terjeszkedjen" - mondta. A francia elnök ismét elmondta, Franciaország nem akar fiatal franciákat "Ukrajnába küldeni".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Donald Trump elnök megfogadta, hogy az Egyesült Államokat kivonja a párizsi klímaegyezményből, amely a világ legfontosabb erőfeszítése az emelkedő hőmérséklet leküzdésére. Az első Trump-adminisztráció 2017-ben hasonló irányt vett, de ezt azonnal visszavonták Joe Biden elnök első hivatali napján, 202

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

http://ujhazak.com