Magyarország fő gazdasági céljairól is folytatott megbeszéléseket Kovács Zoltán kormányszóvivő Kanadában

Elmondta: a kanadai fővárosban, Ottawában és a kanadai üzleti élet központjában, Torontóban parlamenti képviselőkkel, a gazdasági élet befolyásos szereplőivel, kutatóintézetek vezetőivel és véleményformálókkal találkozott.

Az ottawai Globális Ügyek Intézetében Magyarország európai szerepéről, európai uniós helyzetéről cserélt eszmét az intézet vezető munkatársaival. Tárgyalópartnerei között volt Ferry de Kerckhove, a stratégiai kérdések szakértője, volt diplomata, jelenleg egyetemi tanár, Garnett Genuis, albertai politikus, a Konzervatív Párt parlamenti képviselője, valamint Andrew Bennett, a Cardus Intézet vezetője. Ferry de Kerckhove jól ismeri az európai politikát és Magyarországot is - mondta az MTI-nek a kormányszóvivő -, s ezúttal elsősorban a magyar gazdaság eredményei és sikerei érdekelték, akárcsak a konzervatív képviselőt, Garnett Genuist. Andrew Bennett, aki a kifejezetten vallási kérdésekkel és a vallásszabadsággal foglalkozó Cardus Intézet programigazgatójaként egyebek között az üldözött közel-keleti keresztények sorsát követi figyelemmel, tájékozódott Kovács Zoltántól a magyar kormány ilyen irányú erőfeszítéseiről.

 

A kormányszóvivő részletesen bemutatta neki a magyar kormány egyedülálló humanitárius szerepvállalását, a Hungary Helps programot, amely az üldözött közel-keleti keresztényeknek a szülőföldjükön nyújt konkrét segítséget, hozzájárulva ezzel az Európát érő migrációs nyomás enyhítéséhez. Kovács Zoltán találkozott Chaim Mendelsohn rabbival, a Chabad Lubavics mozgalom kanadai föderációjának vezetőjével is. A mozgalom amellett, hogy aktív haszid zsidó közösség, szociális és jótékonysági tevékenységet végez világszerte. Egy ottawai díszvacsorán a magyar kormányszóvivő eszmecserét folytatott a magyar gyökerű Moshe Rothman-Tas rabbival is. Torontói megbeszéléseit értékelve Kovács Zoltán elmondta: a politológiai kutatásokkal foglalkozó C.D. Howe Intézetben folytatott megbeszélései és tartományi konzervatív képviselőkkel tartott találkozói után - amint fogalmazott: - "szikrázó vitával kísért" előadást tartott a Torontói Egyetemen, amelyet Észak-Amerika egyik legerősebb kutatói és oktatói karával rendelkező felsőoktatási intézményeként tartanak számon.

Az MTI kérdésére a kormányszóvivő kifejtette: az élénk vita a kanadai sajtóban is megjelent, Magyarországról bizonyos tekintetben negatív képet rajzoló cikkek miatt alakult ki. Arra a kérdésre, hogy mennyire sikerült meggyőzni a diákokat, Kovács Zoltán úgy válaszolt: "az előadást és a vitát a moderátor azzal zárta, hogy az én érveim erősebbek és meggyőzőbbek voltak, mint az övéi". Kovács Zoltán elégedetten nyilatkozott kanadai megbeszéléseiről. Az MTI-nek hangsúlyozta, hogy a gazdasági élet szereplői és a politikai döntéshozók ismerik Magyarországot, és nem hagyatkoznak a sajtóban megjelenő, időnként korántsem árnyalt Magyarország-képre.

A szóvivő fontosnak nevezte találkozóját a torontói magyar közösség tagjaival, köztük Frank Hasenfratz milliárdossal, a híres Linamar vállalat alapítójával, Kókai Tiborral, a neves építésszel, vagy Ayklerné Papp Zsuzsával, a Rákóczi Alapítvány elnökével.

MTI

Hozzászólások

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Csehországi látogatásra hívta meg a második világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit Milos Zeman cseh államfő - jelentette a cseh közszolgálati rádió kedden. Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a megh...

http://ujhazak.com