Nem sikerült megalakítani a koszovói parlamentet

Nem sikerült megalakítani a koszovói parlamentet, az illetékes bizottság ugyanis nem tudta hitelesíteni a megválasztott képviselők megbízatását, a miniszterelnök és a kormány tagjai ugyanis még nem mondtak le, így nem válhattak képviselővé. Az ülést elhalasztották.Több mint két hónappal a koszovói választások után kedden ült össze a pristinai parlament, hogy az újonnan megválasztott képviselők letegyék esküjüket, és kiderüljön, ki alakíthat kormányt a nyugat-balkáni országban. Az ellenzék szerint a kormány tagjai megsértették az alkotmányt azzal, hogy a parlament alakuló ülése előtt nem mondtak le miniszteri tisztségükről.

Közben a kormánytagok beadták lemondásukat, ám az ülést el kellett halasztani.

A február 9-i parlamenti választást a kormányzó, baloldali Önrendelkezés (Vetevendosje) mozgalom nyerte meg a voksok 42,3 százalékának megszerzésével. Ez 48 képviselői helyre volt elegendő a 120 tagú törvényhozásban, vagyis Albin Kurti miniszterelnök pártjának koalíciós partnert kellett találnia a kormányzáshoz.

A választás második helyezettje a korábban Hashim Thaci volt államfő vezette Koszovói Demokrata Párt (PDK) lett a szavazatok 20,95 százalékával, a harmadik pedig a Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) 18,27 százalékkal, míg Ramush Haradinaj volt kormányfő Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) nevű pártja és koalíciós partnerei 7,6 százalékot szereztek. A többi albán párt nem jutott be a törvényhozásba.

A nemzeti kisebbségeknek 20 garantált hely jut a parlamentben, 10 a szerbnek, 10 pedig a többi nemzeti közösségnek. A szerbeknek fenntartott helyek közül kilencet a Belgrád által támogatott Szerb Lista szerzett meg, egy az ellenzéki Szabadságért, Igazságért és Fennmaradásért nevű pártnak jutott.

Albin Kurti a kampánya során kijelentette: szeretné, ha pártja abszolút többséget szerezne, és önállóan tudna kormányozni. Senkivel nem akar koalícióra lépni, ezért a végleges választási eredmények kihirdetését követően komoly tárgyalásokat kellett folytatnia a többi párttal, de egyelőre egyik fél sem közölte, hogy kik alkotnák az új kormányt. A kampány során mind az AAK, mind a PDK, mind pedig az LDK kizárta az együttműködést Kurtival. A három párt összesen 48 mandátummal rendelkezik.

Az Önrendelkezést mozgalomként hozták létre 2005-ben. Először 2010-ben indult parlamenti választáson, akkor a szavazatok 12,69 százalékát szerezte meg. A másfél évvel későbbi előrehozott parlamenti választáson már 26,27 százalékos volt a támogatottsága, négy évvel ezelőtt pedig a választópolgárok 50,28 százaléka voksolt rá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Donald Trump elnök megfogadta, hogy az Egyesült Államokat kivonja a párizsi klímaegyezményből, amely a világ legfontosabb erőfeszítése az emelkedő hőmérséklet leküzdésére. Az első Trump-adminisztráció 2017-ben hasonló irányt vett, de ezt azonnal visszavonták Joe Biden elnök első hivatali napján, 202

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

http://ujhazak.com