Petr Fiala a cseh polgári demokraták új elnöke
Petr Fiala, volt oktatásügyi miniszter lett szombaton a cseh Polgári Demokratikus Párt (ODS) új elnöke.
A cseh jobboldal két évtizeden át meghatározó pártja az észak-morvaországi Olmützben tartott a hét végén tisztújító kongresszust. Az 1989-es rendszerváltás után a Václav Klaus alapította párt több választási cikluson át kormányzati pozícióban volt, de jelenleg mély válságban van. Legutóbb a Petr Necas ODS-pártelnök vezette koalíciós kabinet a rendszerváltás utáni legnépszerűtlenebb kormány volt, s tavaly nyáron botrányos körülmények között megbukott.
Míg korábban az ODS általában 25 százalék feletti szavazatot szerzett a választásokon, legutóbb októberben alig valamivel több mint 7 százalékot.
Martin Kuba ügyvezető elnök megnyitó beszédében elismerte az ODS súlyos válságát, s hangsúlyozta, a pártnak megújulásra van szüksége minden területen. Ez az új vezetőség összetételében is megmutatkozott. Az új pártelnök, a 49 éves Fiala ismert közéleti személyiség, egyetemi tanár és politológus, de az ODS-be csak tavaly novemberben lépett be. Az elnökválasztáson azonban két további jelölttel küzdve megkapta a kongresszusi küldöttek szavazatainak mintegy 90 százalékát.
Fiala hangsúlyozta, hogy legfontosabb feladatának pillanatnyilag a párt tagságának és szimpatizánsainak a mozgósítását tartja. Az ODS számára az első erőpróbákat az európai parlamenti választások, majd az őszi helyhatósági és részleges szenátusi választások fogják jelenteni. "Az ODS új felemelkedése nem néhány hét vagy hónap, inkább néhány év kérdése. Ugyanakkor mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a párt ezeken a választásokon a lehető legjobb eredményeket érje el" - nyilatkozta Fiala újságíróknak.
forrás:MTI

Hozzászólások