Rendkívül szoros küzdelmet vetít előre a legújabb felmérés a versenyben maradt két jelölt között

Rendkívül szoros küzdelmet vetít előre a román elnökválasztás második fordulójára a legújabb, kedden közzétett felmérés a versenyben maradt két jelölt, George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke és Nicusor Dan bukaresti független polgármester között.Az AtlasIntel közvéleménykutató május 9-12 között végzett, 3995 véletlenszerűen kiválasztott, szavazni szándékozó internetfelhasználó válaszain alapuló felmérése azonos támogatottságot mutatott ki a két elnökjelölt számára: Simionra és Danra is egyaránt a megkérdezettek 48,2 adná voksát. A válaszadók 2,6 százaléka mondta, hogy nem tudja, kire szavaz, 1 százalékuk pedig azt mondta, hogy érvénytelen szavazatot ad le.

Az AtlasIntel arra is rákérdezett, hogy a felmérés résztvevői kire szavaztak az első fordulóban. Az adatsor szerint a kormánykoalíció közös jelöltje, a május 4-én harmadik helyen végző Crin Antonescu szavazóinak 91,7 százaléka Danra, 6,2 százaléka pedig Simionra adná voksát.

Az elnökválasztásra függetlenként benevező, Simionhoz hasonlóan szuverenista jelszavakkal kampányoló, negyedik helyen végző Victor Ponta volt miniszterelnök szavazóinak 69,3 százaléka állította azt, hogy Danra adja voksát, 22,6 százalékuk pedig Simionra.

A román elnökválasztás első fordulójában George Simion az érvényes voksok 40,96 százalékával végzett az élen, Nicusor Dan 20,99 százalékot, Crin Antonescu 20,7 százalékot, Victor Ponta pedig 13,04 százalékot szerzett.

Az első forduló eredményének közzététele után a múlt héten végzett, a Verifield közvéleménykutató által május 7-én publikált első felmérés még csaknem 10 százalékpontos előnyt mutatott ki George Simion számára.

A második fordulót május 18-án tartják.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Donald Trump elnök megfogadta, hogy az Egyesült Államokat kivonja a párizsi klímaegyezményből, amely a világ legfontosabb erőfeszítése az emelkedő hőmérséklet leküzdésére. Az első Trump-adminisztráció 2017-ben hasonló irányt vett, de ezt azonnal visszavonták Joe Biden elnök első hivatali napján, 202

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

http://ujhazak.com