Részeredmények: 20 százalékpontos előnnyel került a második fordulóba George Simion AUR-elnök

Vetélytársait mintegy 20 százalékponttal megelőzve, az érvényes voksok 40,3 százalékát megszerezve került a megismételt román elnökválasztás második fordulójába George Simion, a bukaresti kormánypártok által szélsőségesnek nyilvánított Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke - mutatják a leadott voksok több mint 98 százalékának összesítésén alapuló részeredmények.Ellenfele a választási hatóság (AEP) honlapján hétfő hajnalban közölt hivatalos adatok alapján a voksok 20,74 százalékát megszerző Nicusor Dan, Bukarest független főpolgármestere lehet, aki több mint 20 ezer szavazattal megelőzte a 20,53 százalékot szerző Crin Antonescut, a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által alkotott kormánykoalíció közös jelöltjét.

A voksolás befejezését követően közzétett exit poll becslések még a koalíciós jelölt előnyét jelezték a bukaresti főpolgármesterrel szemben, de a szavazatszámlálás során éjfél után megfordult a sorrend. Antonescu hétfőre virradó éjszaka elismerte, hogy alulmaradt a második helyért folytatott küzdelemben.

A PNL-ből több mint három évtizedes politikai szerepvállalás után éppen a koalíciós elnökjelöltség miatt kilépő politikus azt mondta: ő nem tagja a kormánykoalíciónak, nem tudja, mit fognak tenni a kormánypártok. Szerinte támogatói el tudják maguk is dönteni, melyik versenyben maradt elnökjelölt áll közelebb ahhoz a programhoz és értékrendhez, amelyért ő vállalta a jelöltséget, ezért - az újságírók kérdéseit elhárítva - nem volt hajlandó megnevezni, kire adja voksát május 18-án, de - támogatásukat megköszönve - a választásokon való részvételre biztatta szavazóit.

A részeredmények szerint a negyedik helyen az elnökválasztáson függetlenként induló Victor Ponta volt szociáldemokrata miniszterelnök végzett,
aki a voksok 13,3 százalékát szerezte meg. Ponta nem titkolta, hogy elsősorban a PSD szavazóinak támogatására számít, miután a romániai elnökválasztások történetében először az ország legnagyobb pártjának számító PSD nem indított saját jelöltet.

Elena Lasconi, az ellenzéki Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, akitől párttársai jelentős része megvonta a bizalmat, a voksok kevesebb mint 3 százalékát kapta meg. Az ország 19 millió szavazópolgára május 18-án választja meg az ország következő elnökét a versenyben maradt két jelölt közül.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Donald Trump elnök megfogadta, hogy az Egyesült Államokat kivonja a párizsi klímaegyezményből, amely a világ legfontosabb erőfeszítése az emelkedő hőmérséklet leküzdésére. Az első Trump-adminisztráció 2017-ben hasonló irányt vett, de ezt azonnal visszavonták Joe Biden elnök első hivatali napján, 202

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

http://ujhazak.com