Román elnök: alkotmányos előírás nyugati irányultságú kormányt alakítani

A román államfő alkotmányos kötelezettségének nevezte szerdán, hogy nyugati irányultságú kormány alakításával bízza meg az ország következő miniszterelnök-jelöltjét, abban az esetben, ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) közös bizalmatlansági indítványa nyomán a parlament megvonja a bizalmat a jelenlegi kormánytól.A Három Tenger Kezdeményezés dubrovniki csúcstalálkozóján részt vevő Nicusor Dan román újságírók kérdésére reagált George Simion AUR-elnök bírálatára, aki szerint az elnök alkotmánysértést követetett el, amikor eleve kizárta annak lehetőségét, hogy az AUR és PSD közösen alakítson kormányt.

"Maga az alkotmány beszél Románia nyugati irányultságáról és amikor ezt a kijelentést tettem, amelyet nyilván nem vonok vissza, ebben a szellemben cselekedtem. Én azt szeretném és azon leszek, hogy Romániát Nyugat-barát erők kormányozzák" - jelentette ki a román elnök.

Úgy értékelte: amúgy is nagyon kevéssé valószínű, hogy a kormányalakítási tárgyalások során PSD-AUR többség alakuljon és kérjen tőle miniszterelnöki megbízást. A PSD hivatalos nyilatkozatai éppenséggel kizárták ezt a forgatókönyvet - mutatott rá Dan, arra utalva, hogy Sorin Grindeanu pártelnök szerint a PSD ellenzékbe vonul, ha nem sikerül - Ilie Bolojan helyett más kormányfővel - újjáalakítani az európai elkötelezettségű pártok koalícióját, viszont a PSD elnöke ugyanakkor kizártnak nevezte azt, hogy pártja az euroszkeptikus, oroszbarát pártnak tartott AUR-ral lépjen kormánykoalícióra.

Arra a kérdésre, hogy nem tart-e az esetleges felfüggesztéstől, amelyet a PSD-AUR összefogással indíthatnának az eltávolítása érdekében, Nicusor Dan azt mondta, nem hiszi, hogy ez komoly felvetés lenne.

"Az elnök felfüggesztése nagyon komoly eljárás, amellyel a parlament és aztán az állampolgárok az alkotmányt megsértő elnököt büntetik. Távolról sem vagyunk ilyen helyzetben" - jelentette ki a román államfő. Hozzátette: éppenséggel lehet alkotmányos vitát nyitni arról, hogy indokolt-e a felfüggesztése, de szerinte az érvek mellette szólnak. Románia 2003-ban foglalta alkotmányába az ország európai uniós csatlakozását és NATO-tagságát, amelyet a rendszerváltás utáni, 1992-es alkotmány két új szakasza részletez.

A román parlamentben szerdán olvasták fel az Ilie Bolojan vezette - a PSD kilépése után már csak Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) minisztereiből álló - kormány ellen beterjesztett, a törvényhozók több mint fele által aláírt AUR-PSD bizalmatlansági indítványt. A kezdeményezésről május 5-én szavaz a bukaresti parlament.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Donald Trump elnök megfogadta, hogy az Egyesült Államokat kivonja a párizsi klímaegyezményből, amely a világ legfontosabb erőfeszítése az emelkedő hőmérséklet leküzdésére. Az első Trump-adminisztráció 2017-ben hasonló irányt vett, de ezt azonnal visszavonták Joe Biden elnök első hivatali napján, 202

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

http://ujhazak.com