Romániai elnökválasztás - Újabb jelölt a jobboldalon

Elena Udreát, jelenlegi vezetőjét indítja a romániai államfőválasztáson a Traian Basescu leköszönő elnök védnökségével létrehozott Népi Mozgalom Párt (PMP) - döntött kedden a PMP országos tanácsa.

Udrea politikai karrierje szorosan kötődik Basescuéhoz: az elnök miatta fordított hátat tavaly annak a Demokrata Liberális Pártnak (PDL), amelynek éléről 2004-ben államfővé választották. A PDL a 2012 decemberi választási kudarc után nem volt hajlandó a Basescu által javasolt Udreát megválasztani elnökévé. Emiatt az államfő bizalmasai megalapították a PMP-t, és Udreát választották az új párt élére.

roman-magyarBár felmérések tíz százalék feletti eredményt jósoltak számára, a PMP a voksok alig hat százalékát szerezte meg a májusi európai parlamenti (EP-) választáson, ami lényegesen kisebb Basescu húsz százalék körüli népszerűségénél.
Az év elején bejegyzett jobboldali politikai erő júniusi kongresszusán még Cristian Diaconescu volt külügyminisztert jelölte a posztra, akitől azonban az utóbbi héten "ismertségének hiányára" hivatkozva megvonta a bizalmat. Diaconescu kilépett a pártból és közölte, hogy függetlenként indul a novemberi elnökválasztáson. A PMP régi és új államfőjelöltje is Basescu politikai örökségének továbbvivőjeként kéri a választók bizalmát. Rajtuk kívül további három jelölt pályázik a jobboldali voksokra. Közöttük van Monica Macovei néppárti EP-képviselő, volt igazságügyi miniszter, a romániai korrupcióellenes harc elindítója. Basescu egyelőre nem nyilatkozott arról, kit támogat.
A kormányzó Szociáldemokrata Párt Victor Ponta miniszterelnököt indítja a novemberi elnökválasztáson.

Felmérések szerint neki van a legnagyobb esélye arra, hogy Románia következő elnöke legyen.
Jobboldali jelöltként tartják számon Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnököt, volt liberális kormányfőt is, ám ő valójában Victor Ponta szövetségese, akinek indítását az elemzők a jobboldal felaprózásának szándékával magyarázzák. A közvélemény-kutatások szerint az öt jobboldali induló közül jelenleg Klaus Johannis, a két legnagyobb ellenzéki párt összefogásával létrehozott Keresztény-liberális Szövetség államfőjelöltje a legnépszerűbb, így várhatóan ő lehet Victor Ponta kihívója az elnökválasztás második fordulójában.
forrás:MTI

Hozzászólások

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Csehországi látogatásra hívta meg a második világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit Milos Zeman cseh államfő - jelentette a cseh közszolgálati rádió kedden. Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a megh...

http://ujhazak.com