Romániai népszavazás - Antonescu: a választók valójában leváltották Basescut

Crin Antonescu ideiglenes államfő azt reméli: az alkotmánybíróság érvényesíti a vasárnapi népszavazás eredményét és megállapítja, hogy a választók leváltották Traian Basescu felfüggesztett államfőt - derült ki a politikus kedd esti nyilatkozatából.

Antonescu kijelentette: a választók valójában leváltották Basescut, de a döntés az alkotmánybíróság kezében van.
A központi választási iroda szerdára ígérte a referendum hivatalos végeredményének közzétételét. Ennek alapján az alkotmánybíróságnak kell kimondania, érvényes volt-e a népszavazás, a határozat pedig akkor lép hatályba, amikor felolvassák a parlament két házának együttes ülésén.




Hozzátette, bármi is lenne az alkotmánybíróság döntése, azt mindenképpen tiszteletben tartja, de szerinte a taláros testületnek mérlegelnie kell, hogy a valóságot, vagy a bürokráciát helyezi előtérbe.
Az ideiglenes államfő arra utalt, hogy a 18 millió román választópolgár közül mintegy hárommillióan kivándoroltak, így szerinte nem egyértelmű, mekkora kell legyen a részvétel ahhoz, hogy a referendumot érvényesnek nyilvánítsák.
"Nyolc és fél millió ember adta le voksát. Róluk tudjuk, hogy élnek, határozott módon megnyilvánultak, meg lehet számolni őket. A többiekről nem tudunk semmit. Nem tudjuk élnek-e egyáltalán, van-e még román állampolgárságuk, vagy csak a papírokban léteznek. A nyolc és fél millió szavazat az valóság, míg a többi az bürokrácia. Ebben a kérdésben kell döntenie az alkotmánybíróságnak és meg kell mondanom, hogy nagyon nehéz dolga van" - mondta az elnöki hivatal szónoki emelvényéről Antonescu.
Szerinte Basescu megkímélhette volna az alkotmánybírákat ettől a "nehéz" döntéstől, hiszen akit ötmillió-kétszázezer szavazattal választottak meg, annak le kellene mondania, amikor hét és fél millió választó a távozását kéri.
Antonescu szerint Basescu már nem lesz elnök, még ha vissza is tér az elnöki hivatalba, mert a legitimitását végképp elvesztette. Az ideiglenes államfő azonban reményét fejezte ki, hogy az alkotmánybíróság az alkotmány szellemében, "igazságos" döntést hoz és érvényessé nyilvánítja a vasárnapi népszavazás eredményét, amelyen a választók 88 százaléka Basescu leváltására adta voksát, miközben a felfüggesztett elnök hívei bojkottálták a referendumot.
A felfüggesztett államfő leváltásáról rendezett vasárnapi referendumon a szavazásra jogosultak 46 százaléka járult az urnákhoz. Az alkotmánybíróság korábbi döntése értelmében a referendum akkor érvényes, ha azon a választók több mint fele részt vesz. Miután a részvétel elmaradt ettől a küszöbtől, az államfő leváltását kezdeményező kormánypártok politikusai kedden a népszámlálási adatokkal próbáltak érvelni a referendum érvényesítése mellett. A tavalyi összeírásból kiderült, hogy Romániában valójában csak 19 millió állandó lakos és legfeljebb 16 millió szavazópolgár él. Ha ez utóbbit vennék alapul, akkor a vasárnap leadott nyolc és fél millió szavazat elegendő lenne a referendum érvényesítéséhez.
A jogászok szerint a népszámláláskor felvett statisztikai adatoknak semmilyen jogi relevanciájuk nincs, amikor a választójogról van szó. A szakértők több ízben rámutattak, hogy a választójog a külföldön dolgozó román állampolgárokat is megilleti, közülük több tízezren rendszeresen éltek is vele, és ők jogosan szerepelnek a választói névjegyzékben. Crin Antonescu ideiglenes elnök keddi érvelését a jelenlévő újságírók ezért csak politikai üzenetként értelmezték, amellyel azt próbálta bebizonyítani, mennyire igazságtalan Basescu visszatérése a hatalomba.
Antonescu kitérő választ adott arra az újságírói kérdésre, hogy - korábbi ígéretéhez híven - valóban visszavonul-e a politikai pályától, ha Basescu visszatér az elnöki hivatalba. Antonescu azt mondta, elhatározása megszületett, de azt csak az alkotmánybíróság döntése után hozza nyilvánosságra.
Az ideiglenes államfő kedd esti nyilatkozata előtt egy órával Victor Ponta miniszterelnök felhívást intézett minden érintett politikushoz, hogy ne tegyen olyan nyilatkozatot, amely az alkotmánybíróság befolyásolási szándékaként értelmezhető, mert ő személyesen vállalt garanciát Brüsszelben az Európai Unió illetékesei előtt, hogy Románia tiszteletben tartja az alkotmánybíróság függetlenségét és rendelkezéseit.

MTI


Hozzászólások

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Csehországi látogatásra hívta meg a második világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit Milos Zeman cseh államfő - jelentette a cseh közszolgálati rádió kedden. Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a megh...

http://ujhazak.com