Leginkább Zemanban bíznak a csehek, de Orbán Viktor is az élmezőnyben van

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Leginkább Milos Zeman cseh államfőben bíznak a csehek, de Orbán Viktor magyar kormányfő is az élmezőnyben van - derült ki abból az országos közvélemény-kutatásból, amelyben mintegy tucatnyi, a cseh, a közép-európai, illetve a világpolitikában fontos szerepet játszó személyiségről kérdeztek cseh állampolgárokat.A CVVM prágai akadémiai közvélemény-kutató intézet kedden ismertette áprilisban végzett felmérésének eredményét, amely szerint Milos Zemanban a megkérdezettek 47 százaléka bízik, míg ugyancsak 47 százalék számára az elnök nem megbízható. A második helyen Andrej Kiska szlovák államfő végzett, akiben az emberek 33 százaléka bízik, míg 30 százaléka nem. A harmadik helyet Emmanuel Macron francia elnök foglalja el, 26 százalékos bizalommal és 35 százalékos bizalmatlansággal.

    
Orbán Viktor a negyedik lett. A magyar miniszterelnökben a csehek 25 százaléka bízik, míg 26 százaléka nem. Hasonlóan Orbán Viktorhoz 25 százalékos a bizalom Theresa May brit kormányfő iránt, de nála a bizalmatlanok aránya Orbánénál magasabb, 31 százalék. Az első ötöst sorrendben Robert Fico szlovák kormányfő (23/45), Vlagyimir Putyin orosz elnök (19/66), Donald Trump amerikai elnök (18/67), Angela Merkel német kancellár (18/70) és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök(13/26) követi.
    

A 22 politikusból álló listát Recep Tayyip Erdogan török államfő zárja, akiben csak a megkérdezettek 2 százaléka bízik, míg 39 százalék megbízhatatlan politikusnak tartja. A CVVM megjegyzi: a listát nyilvánvalóan befolyásolja, hogy a politikusok ismertsége a cseh lakosság körében nem egyforma. Míg Zemant, Putyint, Trumpot és Merkelt a megkérdezettek öt százaléka vagy annak alacsonyabb aránya nem ismerte, addig már Kiskánál is ez a mutató 20 százalékra emelkedett. Orbánról a cseh válaszadók 33 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem ismeri.


Andrzej Duda lengyel elnökről az emberek 51 százaléka, Peter Pellegrini új szlovák kormányfőről pedig 56 százaléka nem tud. A felmérésben megnevezett politikusok között egyetlen olyan sem volt, akiben a megkérdezettek több mint ötven százaléka megbízott volna. A legnagyobb bizalmatlanság a nemzetközi politikában meghatározó szerepet játszó Merkel, Trump és Putyin iránt nyilvánult meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

http://ujhazak.com