Lemond a doktori címéről a plágiummal vádolt román kormányfő

Lemond doktori címéről a plágiummal vádolt Victor Ponta román miniszterelnök, aki a Bukaresti Tudományegyetem rektorának írt levelében jelezte döntését.

románia

Ponta egy közösségi oldalon tette közzé a keddi dátummal keltezett levél tartalmát, amelyben azt írta, hogy a politikából való visszavonulása után újból meg akarja szerezni a jog doktora címet, betartva valamennyi tudományos kritériumot és szabványt.
A miniszterelnököt 2012-ben legelőször Traian Basescu államfő vádolta meg plágiummal, majd a bukaresti egyetem etikai bizottsága is megállapította 2012 júliusában, hogy a kormányfő 2003-as doktori disszertációja plágiumnak minősül. Ponta mostanig tagadta ezt a vádat.
A kormányfő arra kéri a rektort, hogy vegye tudomásul döntését. Kifejtette: ezt a lépést már korábban, a vádak megjelenése pillanatában meg kellett volna tennie. Azért nem tette meg - folytatja -, mert jóhiszeműnek tartotta érvelését, és nem akarta összekeverni a szakmai dolgokat a politikával.

Rámutatott: az oktatás alapvető fontosságú kormánya számára és a román társadalom jövője szempontjából. Azt akarja, hogy az új oktatási miniszter mandátuma sikeres legyen, és ne zavarja az ő doktori címe körüli vita, amely kifejezetten politikai jellegűvé vált. A kormányfő sajnálatát fejezte ki azért, ha ez a vita ártott az egyetem megítélésének.
Victor Ponta új kormányának hétfőn este szavazott bizalmat a román parlament.
A Nature című brit tudományos hetilap június 19-én internetes oldalán arról adott hírt, hogy Ponta 2003-ban a Nemzetközi Büntetőbíróságról írt román nyelvű doktori disszertációjának több mint fele plágium. A kifogásolt szövegrészeket két román szerző munkáiból másolta anélkül, hogy forrásait megnevezte volna. Ponta akkor azzal védekezett, hogy az akkori tudományos szabványoknak megfelelően írta doktori disszertációját.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com