A lengyelországi helyzet megvitatására készül az Európai Parlament

Három legnagyobb frakciójának kezdeményezésére az Európai Parlament (EP) vitát rendez a november végi kormányváltás utáni lengyelországi fejleményekkel kapcsolatban - közölte Jan Olbrycht, az előző kormánypárt, a jobbközép liberális Polgári Platform (PO) európai parlamenti csoportjának elnöke.

Olbrycht a lengyel közszolgálati televízióban elmondta: a kezdeményezés az Európai Néppárt, a szocialisták, valamint a liberálisok európai parlamenti frakcióinak soraiból indult, a vita időpontjáról a következő napokban döntenek. Az ügyről kedden Brüsszelben várhatóan Grzegorz Schetyna, a PO volt külügyminisztere tárgyal majd.

európai parlament

Az RMF FM lengyel kereskedelmi rádiónak hétfőn adott interjújában Tomasz Siemoniak, a PO volt kormányfőhelyettese és nemzetvédelmi minisztere is megerősítette, hogy az EP vitát tervez szentelni a lengyel helyzetnek.

Siemoniak elmondta: Európát "nagyon nyugtalanítja az, ami Lengyelországban történik". A vita a lengyel alkotmánybíróság új tagjainak megválasztásáról, a szólásszabadság veszélyeztetettségéről, valamint a lengyel gazdaságpolitikában kilátásba helyezett változásokról szól majd - közölte.

Lengyelországban heves politikai vitát váltott ki az alkotmánybíróság összetételének az utóbbi napokban történt részleges megváltoztatása. Az októberi parlamenti választások nyomán abszolút parlamenti többséghez jutó nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) érvénytelenítette az előző parlamenti ciklus végén megválasztott öt alkotmánybíró kinevezését, s ehelyett öt új bírót választott meg, akiket Andrzej Duda elnök később ki is nevezett.

Az alkotmánybíróság a múlt héten két, még az előző, PO-többségű parlament által megválasztott bíró kinevezését alkotmányellenesnek minősítette, három bíró megválasztását azonban törvényesnek találta. Ezzel kapcsolatban az államfői hivatal egyelőre nem foglalt állást, ezt csak az alkotmánybírósági döntés hivatalos változatának kézbesítése után teszik meg. Az alkotmánybíróságban továbbá is a PO kormányzása idején megválasztott bírák vannak többségben.

Több nyugati lap, valamint a Gazeta Wyborcza lengyel balliberális újság is "tekintélyelvű állam" alakulásáról beszélt az üggyel kapcsolatban, párhuzamot vonva a magyarországi belpolitikai helyzettel.

Zbigniew Ziobro, a PiS-kormány igazságügyi minisztere úgy értékelte a hétfő délutáni sajtóértekezletén: amennyiben sor kerül Lengyelországról szóló európai parlamenti vitára, "a lengyel demokrácia és jogállamiság megvédi magát".

Ryszard Czarnecki, aki a PiS politikusaként az Európai Parlament elnökhelyettesi posztját tölti be, a lengyel közszolgálati televíziónak nyilatkozva úgy értékelte: a PO a választási vereség után külpolitikai színtérre vinné a belpolitikai problémákat.

A PiS az Európai Parlamentben az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoportjának tagja.

A témához Ryszard Petru, a liberális Nowoczesna párt elnöke is hozzászólt. A PO-t a legfrisebb felmérésekben megelőző, 20 százalékos támogatottság körül mozgó parlamenti párt hétfő délutáni sajtóértekezletén elmondta: az alkotmánybíróság körüli vitát belpolitikai színtéren kellene rendezni. Petru bejelentette: levelet intézett Andrzej Duda elnökhöz, amelyben találkozót kért az alkotmánybírósággal kapcsolatos helyzet megvitatására.

MTI

Hozzászólások

Nyulak példájával ösztönzi gyerekvállalásra a lengyeleket a kormány - videó

Nyulak példájával ösztönzi gyerekvállalásra a lengyeleket a kormány - videó

A lengyel egészségügyi minisztérium burkolt célzással hívja fel a lengyelek figyelmét a kérdésre.

Közúti ellenőrzést hagytak félbe a rendőrök, hogy segítsenek a kétségbeesett apának - videó

Közúti ellenőrzést hagytak félbe a rendőrök, hogy segítsenek a kétségbeesett apának - videó

Lengyelország – Jó példája, amikor a rendőrök a közt szolgálják.

Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyelország részben hazai üzemekben gyártott, Black Hawk típusú amerikai harci helikoptereket vásárol, az első darabokat még az idén beszerzi - jelentette be hétfőn Antoni Macierewicz nemzetvédelmi ...

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Őrizetbe vettek Varsóban egy orosz férfit, aki hétfőn reggel drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett - közölte a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVPInfo). A miniszterelnöki hivatal,...

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) azon adatbázisában, amely német megszállás lengyelországi áldozatairól, halottakról és túlélő foglyokról egyaránt gyűjt...

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Az európai konszenzustól való távolodást jelentheti Angela Merkel német kancellárnak a menekültelosztási kvótát elutasító országokat bíráló nyilatkozata - vélekedett hétfőn a lengyel közszolgálati rád...

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

Magához rendelte Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter a lengyel fegyveres erők vezetőit a csütörtökön bejelentett újabb orosz harckészültség-ellenőrzés miatt - közölte a sajtóval Bartlom...

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország drótkerítést épít a Lengyelországgal szomszédos exklávéja, a Kalinyingrádi terület határán, miután Varsó júliusban az adott határszakaszon felfüggesztette a kishatárforgalmat - közölte csü...

Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Szentmisével, csendes imával és koszorúzással emlékeztek meg vasárnap a volt auschwitzi náci német haláltáborban az életét embertársáért feláldozó Szent Maximilián Maria Kolbe lengyel ferences rendi s...

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Mulattatónak nevezte a lengyelországi belpolitikai folyamatok brüsszeli bírálatát Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke egy csütörtöki német lapinte...

http://ujhazak.com