Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Szentmisével, csendes imával és koszorúzással emlékeztek meg vasárnap a volt auschwitzi náci német haláltáborban az életét embertársáért feláldozó Szent Maximilián Maria Kolbe lengyel ferences rendi szerzetes mártírhalálának 75. évfordulójáról.

A misét Stanislaw Dziwisz bíboros, krakkói érsek mutatta be, a szertartásokon részt vett Beata Szydlo lengyel kormányfő is.

Stanislaw-Dziwisz-bíboros

Rövid homíliát Jaroslaw Zachariasz krakkói ferences mondott, rámutatva: Auschwitz borzalmai az emberiség által addig vallott minden értéket kétségbe vontak, mindazonáltal Kolbe atya áldozata megmutatta, hogy "a szeretet győz".

A Kolbe atya vértanúságára emlékeztető helyszíneken - többek között a halálcellájában - megtartott koszorúzások beszédek nélkül zajlottak.

A szentmisét koncelebráló Roman-Pindel, az egyik dél-lengyelországi egyházmegye püspöke a szertartások előtt Ferenc pápa július végi auschwitzi zarándoklatára utalva elmondta: a katolikus egyházfő "szavak helyett a hallgatást, cselekvés helyett a sokatmondó imát választotta," és ezt a magatartást követik a vasárnapi megemlékezéseken is.

Kolbe atya 1941. augusztus 14-én, 46 éves korában halt meg Auschwitzban, miután egy családos rab helyett önként vállalta az éhhalált.

A szerzetest 1941 májusában vitték Auschwitzba, miután az általa alapított, a világ legnagyobb katolikus kolostorává vált Niepokalanówban letartóztatták. A 760 fős kolostorban Kolbe atya a második világháború előtt korszerű nyomdát és rádiót is működtetett. A háború alatt a ferences szerzetes illegálisan kiadott újságjában ostorozta a náci ideológiát, a kolostor pedig menedéket nyújtott a nácik üldözte lakosságnak, többek között 1500 zsidónak.

Auschwitzban 1941. július végén a szerzetes egyik rabtársa megszökött, s büntetésből éhhalálra jelöltek ki tíz embert, köztük Franciszek Gajowniczeket, aki az ítélet hallatán gyermekei nevét kiáltva roskadt össze. Ekkor Kolbe atya kilépett a sorból, és felajánlotta életét Gajowniczekéért cserébe. A böjtöléshez szokott pap több mint két hetet élt étel és ital nélkül, túléve rabtársait, akikkel a kínok közepette együtt imádkozott, s végül fenolinjekcióval ölték meg.

A szerzetest 1971. október 17-én VI. Pál pápa avatta boldoggá, 1982. október 10-én II. János Pál pápa vértanúként avatta szentté. Halálcelláját Ferenc pápa előtt az Auschwitzba szintén látogató II. János Pál 1979-ben, XVI. Benedek 2006-ban kereste fel.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com