Elítélték Lengyelország egyik legnagyobb korrupciós ügyének fővádlottját

Négy és fél éves felfüggesztett szabadságvesztéssel és 6,5 millió forintnak megfelelő pénzbírsággal büntette a varsói kerületi bíróság a rendszerváltás utáni egyik legnagyobb lengyel korrupciós ügy, az "informatikai botrány" fővádlottját - közölte kedden a Rzeczpospolita napilap.

Az elsőfokú ítélet ellen egyik fél sem jelezte fellebbezési szándékát.

paragrafus

A botrány 2012-ben pattant ki: több magas rangú lengyel hivatalnokot azzal gyanúsítottak meg, hogy a belügyminisztérium, az országos rendőr-főkapitányság, a külügyminisztérium és a központi statisztikai hivatal számítástechnikai közbeszerzéseinél kenőpénzt kaptak.

A botrány fővádlottja a rendőr-főkapitányság informatikai osztályának volt igazgatója, M. Andrzej lett. Azt rótták a terhére, hogy 3 millió zloty (mintegy 225 millió forint) csúszópénzt fogadott el, és elkövette a pénzmosás bűntettét is. Az ellene tavaly nyáron vádat emelő varsói ügyészség a büntetés rendkívüli mérséklését javasolta, azzal az indoklással, hogy M. Andrzej beismerő vallomást tett, az eljárás alatt részletes magyarázatokkal szolgált, a nyomozók által addig nem ismert tényeket is felfedett.

A nyomozati szakaszban beismerte bűnösségét a fővádlott négy családtagja is, akikkel szemben a bűntett során szerzett pénz tisztára mosása miatt indítottak eljárást. A családtagokat szintén felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

A közeljövőben bírósági eljárás indul két belügyminisztériumi hivatalnok, valamint a Hewlett Packard és az Oracle amerikai informatikai cégek volt lengyelországi menedzsere ellen.

Az informatikai botrány ügyét az ügyészség a terjedelme miatt több részre bontotta, M. Andrzej pere csak az ügy egyik szálával foglalkozott. Korábban a külügyminisztériumban és a központi statisztikai hivatalban kiírt közbeszerzések miatt 41 embert vettek őrizetbe, ellenük eddig mintegy 70 esetben emeltek vádat. A Hewlett-Packard az Egyesült Államokban 2014-ben több mint 100 millió dollár pénzbüntetést fizetett, miután beismerte bűnrészességét.

MTI

Hozzászólások

Nyulak példájával ösztönzi gyerekvállalásra a lengyeleket a kormány - videó

Nyulak példájával ösztönzi gyerekvállalásra a lengyeleket a kormány - videó

A lengyel egészségügyi minisztérium burkolt célzással hívja fel a lengyelek figyelmét a kérdésre.

Közúti ellenőrzést hagytak félbe a rendőrök, hogy segítsenek a kétségbeesett apának - videó

Közúti ellenőrzést hagytak félbe a rendőrök, hogy segítsenek a kétségbeesett apának - videó

Lengyelország – Jó példája, amikor a rendőrök a közt szolgálják.

Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyelország részben hazai üzemekben gyártott, Black Hawk típusú amerikai harci helikoptereket vásárol, az első darabokat még az idén beszerzi - jelentette be hétfőn Antoni Macierewicz nemzetvédelmi ...

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Őrizetbe vettek Varsóban egy orosz férfit, aki hétfőn reggel drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett - közölte a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVPInfo). A miniszterelnöki hivatal,...

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) azon adatbázisában, amely német megszállás lengyelországi áldozatairól, halottakról és túlélő foglyokról egyaránt gyűjt...

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Az európai konszenzustól való távolodást jelentheti Angela Merkel német kancellárnak a menekültelosztási kvótát elutasító országokat bíráló nyilatkozata - vélekedett hétfőn a lengyel közszolgálati rád...

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

Magához rendelte Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter a lengyel fegyveres erők vezetőit a csütörtökön bejelentett újabb orosz harckészültség-ellenőrzés miatt - közölte a sajtóval Bartlom...

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország drótkerítést épít a Lengyelországgal szomszédos exklávéja, a Kalinyingrádi terület határán, miután Varsó júliusban az adott határszakaszon felfüggesztette a kishatárforgalmat - közölte csü...

Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Szentmisével, csendes imával és koszorúzással emlékeztek meg vasárnap a volt auschwitzi náci német haláltáborban az életét embertársáért feláldozó Szent Maximilián Maria Kolbe lengyel ferences rendi s...

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Mulattatónak nevezte a lengyelországi belpolitikai folyamatok brüsszeli bírálatát Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke egy csütörtöki német lapinte...

http://ujhazak.com