Kaczynski: a Jog és Igazságosság nem törekszik az alkotmánybírósági többség megszerzésére

A Jog és Igazságosság (PiS) pártnak nem célja a lengyel alkotmánybírósági többség megszerzése - jelentette ki Jaroslaw Kaczynski, a párt elnöke a Rzeczpospolita című napilapnak adott interjúban. Hangsúlyozta, hogy a Varsóra nehezedő uniós nyomásnak nem szabad engedni, Lengyelország geopolitikai helyzete szuverén döntéshozatalt követel.

A jobbközép irányultságú lengyel napilapban hétfőn közölt terjedelmes interjúban a PiS elnöke annak apropóján válaszolt az alkotmánybíróság összetételének részleges megváltoztatásával kapcsolatos kérdésekre, hogy az Európai Bizottság (EB) ez ügyben a múlt héten előzetes vizsgálatot indított Varsó ellen az uniós jogállamisági mechanizmus keretében.

002817

Kaczynski kifejtette: az alkotmánybírósággal kapcsolatos vita során az ellenzék azt akarta elérni, hogy "a sok beteges jelenséggel küzdő Lengyelországot ne gyógyítsuk meg". Hozzátette, hogy az előző 8 év alatt "politikailag teljesen egyoldalú döntések születtek", ami "egy viszonylag szűk, de befolyásos társadalmi csoportnak" kedvezett.

"Nem törekszünk arra, hogy politikai többségre tegyünk szert az alkotmánybíróságban" - jelentette ki Kaczynski. A PiS kész más politikai tömörülések által jelölt személyeket is beválasztani a testületbe, "például hét bírót a kormányzó párt választhatna, nyolcat pedig az ellenzék" - részletezte.

Azokkal a vádakkal kapcsolatban, hogy a PiS intézkedései gyakorlatilag megbénítják az alkotmánybíróság munkáját, Kaczynski elmondta: az alkotmánybírósági törvénynek a PiS által elfogadott módosításai a testület munkájának intenzívebbé tételét is célozzák.

Rámutatott, hogy az előző, a Polgári Platform (PO) vezette kormány idején egy alkotmánybíró évente átlagosan 6-7 ügyet bírált el, jelenleg a testületnek mintegy kétszáz lezáratlan ügye van, és száz, eddig hozott döntését nem hajtottak végre.

Kaczynski nevetségesnek minősítette azokat az állításokat, amelyek szerint Lengyelországban veszélyben lenne a demokrácia, rámutatva egyebek között arra, hogy számos - nagy pénzügyi forrásokkal rendelkező - önkormányzat a PO többségével működik.

Az Európai Bizottság által elindított jogállamisági mechanizmussal kapcsolatos kérdésre válaszolva Kaczynski úgy vélte, hogy a döntés "egyes államok politikai érdekeivel" függ össze. Az utóbbi nyolc évben a lengyel helyzet "sok európai erő számára optimális volt, és semmilyen változást nem tartanak optimálisnak" - értékelte a pártelnök.

"Ehhez társul az európai kapcsolatokkal rendelkező különféle lengyelországi körök nagyon erős nyomása is" - tette hozzá.

Úgy értékelte, hogy a jogállamisági mechanizmus elindítása nem eredményez majd Lengyelország elleni büntetőintézkedéseket, mivel ezekről az Európai Tanácsnak egyhangúlag kellene döntenie. "Úgy értesültünk, hogy az ügyben nem lesz egység, ami igazából lezárja a témát" - mondta Kaczynski.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy a brüsszeli-varsói vita nem kedvez-e Oroszországnak, Kaczynski elmondta: "Lengyelország geopolitikai helyzetéből azt a következtetést lehetne levonni, hogy mivel Oroszország és Németország erősebbek, le kell mondania a szuverenitásról".

A PiS elnöke ezzel összefüggésben azon lengyel történelmi felfogásra hivatkozott, miszerint "csak a szuverenitás állapotában lehet lépést tartani a nyugati szomszéd országokkal". Szerinte Lengyelországnak geopolitikai helyzetéből adódóan nagyon erősnek kell lennie.

"Egy gazdag, jól irányított és jól felfegyverzett államot igenis komolyan fognak venni" - szögezte le a PiS elnöke.

MTI

Hozzászólások

Nyulak példájával ösztönzi gyerekvállalásra a lengyeleket a kormány - videó

Nyulak példájával ösztönzi gyerekvállalásra a lengyeleket a kormány - videó

A lengyel egészségügyi minisztérium burkolt célzással hívja fel a lengyelek figyelmét a kérdésre.

Közúti ellenőrzést hagytak félbe a rendőrök, hogy segítsenek a kétségbeesett apának - videó

Közúti ellenőrzést hagytak félbe a rendőrök, hogy segítsenek a kétségbeesett apának - videó

Lengyelország – Jó példája, amikor a rendőrök a közt szolgálják.

Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyelország részben hazai üzemekben gyártott, Black Hawk típusú amerikai harci helikoptereket vásárol, az első darabokat még az idén beszerzi - jelentette be hétfőn Antoni Macierewicz nemzetvédelmi ...

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Őrizetbe vettek Varsóban egy orosz férfit, aki hétfőn reggel drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett - közölte a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVPInfo). A miniszterelnöki hivatal,...

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) azon adatbázisában, amely német megszállás lengyelországi áldozatairól, halottakról és túlélő foglyokról egyaránt gyűjt...

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Az európai konszenzustól való távolodást jelentheti Angela Merkel német kancellárnak a menekültelosztási kvótát elutasító országokat bíráló nyilatkozata - vélekedett hétfőn a lengyel közszolgálati rád...

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

Magához rendelte Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter a lengyel fegyveres erők vezetőit a csütörtökön bejelentett újabb orosz harckészültség-ellenőrzés miatt - közölte a sajtóval Bartlom...

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország drótkerítést épít a Lengyelországgal szomszédos exklávéja, a Kalinyingrádi terület határán, miután Varsó júliusban az adott határszakaszon felfüggesztette a kishatárforgalmat - közölte csü...

Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Szentmisével, csendes imával és koszorúzással emlékeztek meg vasárnap a volt auschwitzi náci német haláltáborban az életét embertársáért feláldozó Szent Maximilián Maria Kolbe lengyel ferences rendi s...

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Mulattatónak nevezte a lengyelországi belpolitikai folyamatok brüsszeli bírálatát Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke egy csütörtöki német lapinte...

http://ujhazak.com