Lengyelország tiltakozik a Európai Parlament elnökének bírálata miatt

Elfogadhatatlannak minősítette hétfőn Beata Szydlo lengyel miniszterelnök Martin Schulz európai parlamenti elnöknek azt a kijelentését, hogy Lengyelországban az elmúlt napokban "államcsíny jellegű" fejlemények zajlanak, és emiatt Varsó tiltakozó diplomáciai jegyzéket adhat át.

A lengyel kormányfő a párizsi klímacsúcs eredményeit ismertető sajtóértekezleten szólt erről újságírói kérdésre válaszolva.

európai parlament

Schulz a Deutschlandfunk német rádiónak adott interjúban úgy értékelte, hogy Lengyelországban a jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) párt kormányra kerülése óta "drámai a helyzet", az események "államcsíny jelleget öltöttek". Schulz kilátásba helyezte a lengyelországi eseményekről szóló, korábban már kezdeményezett vita megrendezését az Európai Parlamentben, "legkésőbb januárban".

Schulz vélhetően az alkotmánybíróság összetétele körüli lengyelországi viszályra célzott, amellyel kapcsolatban Varsóban a hét végén ellenzéki és kormánypárti tüntetés is volt, több tízezres részvétellel.

Szydlo a sajtóértekezleten rámutatott: Lengyelországban demokratikus választások voltak. Reményét fejezte ki, hogy Martin Schulz felhagy az ilyen kijelentésekkel, és bocsánatot kér Lengyelországtól. Kifogásolta, hogy az Európai Parlament elnöke, aki elvileg az összes, egyenlőnek tekintett uniós tagországot összeköti, ilyen módon nyilatkozik az egyik tagállamról.

A lengyel kormányfő közölte, hogy Lengyelország uniós nagykövete találkozót kezdeményez Martin Schulzcal. Az uniós külügyminiszterek brüsszeli tanácskozásán tartózkodó Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter tiltakozó diplomáciai jegyzék átadását is kilátásba helyezte.

A lengyelországi helyzetről hétfőn Margaritis Schinas, az Európai Bizottság szóvivője is nyilatkozott. Mint mondta, a testület figyelemmel kíséri az alkotmánybíróság körül alakuló eseményeket, és Frans Timmermans, a bizottság alelnöke "megfelelő időben kiértékeli, hogy tájékoztassa-e a biztosi testületet az esetleges lépésekről".

Lengyelországban heves politikai vita alakult ki az alkotmánybíróság összetételének részleges megváltoztatása miatt. A vita amiatt tört ki, hogy az előző választási ciklus végén az akkor parlamenti többséget élvező jobboldali Polgári Platform és a Lengyel Parasztpárt koalíciója törvénymódosítást fogadott el, és ennek alapján öt új alkotmánybírót választott a 15 tagú testületbe.

A parlament novemberben, nem sokkal a kormányváltást eredményező választások után érvénytelenítette a bírák megválasztását, és öt másik új bírót választott. A lengyel alkotmánybíróság december elején azonban úgy döntött, hogy az előző parlament által megválasztott három új bíró megválasztása jogszerű és érvényes volt, és csak két bíró megválasztását találta alkotmányellenesnek. Andrzej Duda elnök ennek ellenére csak az új parlament által megválasztott bírákat iktatta be, azzal érvelve, hogy számára a jelenlegi parlament döntése az irányadó.

A lengyel ellenzék az új parlamenti többség által választott öt bíró beiktatását törvénytelennek tekinti. A kormányzó PiS véleménye szerint az ellenzék az új kormány által tervezett reformok megakadályozására akarja felhasználni az alkotmánybíróságot. A lengyel alkotmánybíróság tagjait 9 évre választja a szejm, és az államfő nevezi ki őket.

MTI

Hozzászólások

Nyulak példájával ösztönzi gyerekvállalásra a lengyeleket a kormány - videó

Nyulak példájával ösztönzi gyerekvállalásra a lengyeleket a kormány - videó

A lengyel egészségügyi minisztérium burkolt célzással hívja fel a lengyelek figyelmét a kérdésre.

Közúti ellenőrzést hagytak félbe a rendőrök, hogy segítsenek a kétségbeesett apának - videó

Közúti ellenőrzést hagytak félbe a rendőrök, hogy segítsenek a kétségbeesett apának - videó

Lengyelország – Jó példája, amikor a rendőrök a közt szolgálják.

Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyelország részben hazai üzemekben gyártott, Black Hawk típusú amerikai harci helikoptereket vásárol, az első darabokat még az idén beszerzi - jelentette be hétfőn Antoni Macierewicz nemzetvédelmi ...

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Őrizetbe vettek Varsóban egy orosz férfit, aki hétfőn reggel drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett - közölte a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVPInfo). A miniszterelnöki hivatal,...

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) azon adatbázisában, amely német megszállás lengyelországi áldozatairól, halottakról és túlélő foglyokról egyaránt gyűjt...

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Az európai konszenzustól való távolodást jelentheti Angela Merkel német kancellárnak a menekültelosztási kvótát elutasító országokat bíráló nyilatkozata - vélekedett hétfőn a lengyel közszolgálati rád...

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

Magához rendelte Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter a lengyel fegyveres erők vezetőit a csütörtökön bejelentett újabb orosz harckészültség-ellenőrzés miatt - közölte a sajtóval Bartlom...

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország drótkerítést épít a Lengyelországgal szomszédos exklávéja, a Kalinyingrádi terület határán, miután Varsó júliusban az adott határszakaszon felfüggesztette a kishatárforgalmat - közölte csü...

Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Szentmisével, csendes imával és koszorúzással emlékeztek meg vasárnap a volt auschwitzi náci német haláltáborban az életét embertársáért feláldozó Szent Maximilián Maria Kolbe lengyel ferences rendi s...

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Mulattatónak nevezte a lengyelországi belpolitikai folyamatok brüsszeli bírálatát Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke egy csütörtöki német lapinte...

http://ujhazak.com