Ukrajnai tüntetések - Lengyel és cseh lapvisszhang

A kijevi Majdanon (Függetlenség terén) új típusú ukrán identitás születik, egy újfajta nacionalizmus, amely nem Európa- és lengyelellenes - vélekedett cikkében a Rzeczpospolita lengyel konzervatív lap megbízott főszerkesztője.

rp_logoAndrzej Talaga szerint az "utca" nem hisz a fő ellenzéki vezetőknek. Sem Klicskónak, sem Jacenyuknak nem sikerült maga mögé állítani a tömeget, ki is fütyülték őket. Nem sikerült megakadályozniuk az erőszakot sem.

Pártjaik, az Ütés (Udar) és a Haza (Batykivscsina) sem mentálisan, sem szervezetileg nem voltak felkészülve tömeges tiltakozásokra, és amikor ezek elkezdődtek, nem tudtak a Majdannak akciótervet javasolni, nem mutattak fel meggyőző célokat. Ha a kijevi események forradalomba csapnak át, az ellenzéki bizonyosan nem lesz annak az élén. Sőt további radikalizálódás esetén maga is tiltakozások és támadások célpontja lehet.

Ezzel szemben két másik erő, a nacionalista Szabadság (Szvoboda) és a Majdanon spontán szerveződött önvédelmi erő, a "Szics" sokkal jobban áll. A fő ellenzéki pártoktól megkülönbözteti őket az elszántság, a forradalmi célok (a kormány megbuktatása), a szervezettség és a harckészség. A másik két párttól eltérően nem bonyolódtak tisztázatlan kapcsolatokba az ukrán oligarchákkal.

Az új radikálisok állnak a Lenin-szobor ledöntése és az utcai harcok mögött. Nem véletlen, hogy a múlt heti összecsapások idején a barikádokon nem a kék-sárga ukrán nemzeti, hanem a fekete-piros történelmi zászlók, az Ukrán Nacionalisták Szervezetének (OUN) lobogói lengtek.

A szerző szerint mindazonáltal ez már nem az egykori galíciai fenyegető ukrán nacionalizmus folytatása. A fekete-piros zászló és a régi OUN-jelszavak átértékelődtek. Már nem a sovinizmus, hanem az ukrán identitás és büszkeség szimbólumai. Az ukrán szuverenitást szerintük Janukovics ukrán elnök magatartása fenyegeti, aki meghajlik az orosz nyomás előtt. Új jelenség, hogy a Majdan önvédelmi csoportjai egymás közti kommunikációjukban és utasításaikban egyaránt használják az ukrán és az orosz nyelvet, és ugyanolyan mértékben verbuválnak tagokat az ország közepéről, mint Nyugat-Ukrajnából. A Szvoboda galíciai-volhíniai helyi szervezetből összukrajnai erővé kezd válni.

Mint a varsói Keleti Tanulmányok Központja (OSW) jelentésében megállapítja, a tiltakozás motorját már a kommunizmus bukása után született fiatalok alkotják. Az ő identitásukat az Európa-barátság és egyfajta lágyabb nacionalizmus határozza meg. Nemzeti büszkeség és remény a jobb jövőben. A kettő nem zárja ki egymást.

A szerző szerint Lengyelországnak, amelynek szüksége van a független Ukrajnára, mint egyfajta ütközőállamra keleti határain, ettől nem kell félnie. Az új Ukrajna nacionalista lesz, vagy pedig tartóssá válik a politikai bizonytalanság, sőt az sem zárható ki, hogy az ország Moszkva nem hivatalos protektorátusává válik.

http://www.rp.pl/artykul/1081923.html

A cseh liberális Hospodarské Noviny szerint hálátlan feladat megjósolni az ukrajnai fejlemények alakulását.
Pénteken még úgy látszott, hogy Viktor Janukovics lassan, de biztosan diktatúrát vezethet be. Ezután azonban a tiltakozások Kijevről átcsaptak a régiókra, beleértve az ország keleti területeit is.

Egy dolgot nem szabad elfelejteni: bárki nyeri meg a kötélhúzást, meg kell oldania az ország alapvető problémáit. Ide tartozik a politikai elit korrumpálhatósága, a független igazságszolgáltatás hiánya, az energiapazarlás és a gazdaság egy részének függése az orosz piactól. Nem csoda, hogy Arszenyij Jacenyuk (ellenzéki vezető) nem akar mindenáron kormányfő lenni.

MTI

Hozzászólások

Nyulak példájával ösztönzi gyerekvállalásra a lengyeleket a kormány - videó

Nyulak példájával ösztönzi gyerekvállalásra a lengyeleket a kormány - videó

A lengyel egészségügyi minisztérium burkolt célzással hívja fel a lengyelek figyelmét a kérdésre.

Közúti ellenőrzést hagytak félbe a rendőrök, hogy segítsenek a kétségbeesett apának - videó

Közúti ellenőrzést hagytak félbe a rendőrök, hogy segítsenek a kétségbeesett apának - videó

Lengyelország – Jó példája, amikor a rendőrök a közt szolgálják.

Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyelország részben hazai üzemekben gyártott, Black Hawk típusú amerikai harci helikoptereket vásárol, az első darabokat még az idén beszerzi - jelentette be hétfőn Antoni Macierewicz nemzetvédelmi ...

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Őrizetbe vettek Varsóban egy orosz férfit, aki hétfőn reggel drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett - közölte a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVPInfo). A miniszterelnöki hivatal,...

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) azon adatbázisában, amely német megszállás lengyelországi áldozatairól, halottakról és túlélő foglyokról egyaránt gyűjt...

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Az európai konszenzustól való távolodást jelentheti Angela Merkel német kancellárnak a menekültelosztási kvótát elutasító országokat bíráló nyilatkozata - vélekedett hétfőn a lengyel közszolgálati rád...

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

Magához rendelte Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter a lengyel fegyveres erők vezetőit a csütörtökön bejelentett újabb orosz harckészültség-ellenőrzés miatt - közölte a sajtóval Bartlom...

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország drótkerítést épít a Lengyelországgal szomszédos exklávéja, a Kalinyingrádi terület határán, miután Varsó júliusban az adott határszakaszon felfüggesztette a kishatárforgalmat - közölte csü...

Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Szentmisével, csendes imával és koszorúzással emlékeztek meg vasárnap a volt auschwitzi náci német haláltáborban az életét embertársáért feláldozó Szent Maximilián Maria Kolbe lengyel ferences rendi s...

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Mulattatónak nevezte a lengyelországi belpolitikai folyamatok brüsszeli bírálatát Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke egy csütörtöki német lapinte...

http://ujhazak.com