Letette az esküt az új holland kormány

Több mint fél évig tartó kormányalakítási tárgyalások után kedden Vilmos Sándor holland király előtt letette az esküt a Dick Schoof miniszterelnök vezette új holland kormány.A ceremónia keretében a kormányfő és 16 miniszterből valamint 13 államtitkárból álló kabinetje a király előtt ígéretet tett arra, hogy "becsületesen, szorgalmasan és pártatlanul, továbbá jó és igazságos köztisztviselőhöz illően végzi feladatait."
    

Az új kormány két tagja, Femke Wiersma mezőgazdasági és Folkert Idsinga pénzügyi államtitkár az esküt fríz nyelven tette le, a miniszterek többsége az Isten engem úgy segéljen jelmondat helyett "a kijelentem, és ehhez tartom magam" szavakat választotta. Dick Schoof pártonkívüli kormányfő az X közösségi platformon közzétett bejegyzésében azt írta: nagyon várja már a miniszterelnöki munkát. Hozzátette: egy biztonságos és igazságos Hollandiáért fog dolgozni, ahol mindenki számára szociális biztonságot nyújtanak.
   

A választásokon győztes Geert Wilders vezette Szabadságpártnak (PVV) öt minisztere van a kormányban, a Szabaddemokrata Néppártnak (VVD) négy, az Új Társadalmi Szerződésnek (NSC) ugyancsak négy, míg a Farmerek és Polgárok Mozgalma (BBB) három minisztert delegált a kabinetbe. A kormányt alkotó négypárti koalíció vezetői korábban megállapodtak, hogy az új kabinetben nem töltenek be tisztséget, helyette képviselőként folytatják munkájukat a parlament alsóházában.
    

Az országot 2010 óta miniszterelnökként, illetve ügyvezető kormányfőként vezető Mark Rutte az RTL Nieuws televíziócsatornának adott leköszönő interjújában háláját fejezte ki, hogy 14 éven keresztül irányíthatta Hollandiát. "Továbbra is politikafüggő maradok. De nem fogok nyilatkozni az utódaim munkájáról" - jelentette ki. Rutte szeptembertől Jens Stoltenberg NATO-főtitkárt váltja tisztségében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

http://ujhazak.com