Letette hivatali esküjét a spanyol miniszterelnök

Letette hivatali esküjét Mariano Rajoy, spanyol miniszterelnök VI. Fülöp, spanyol király jelenlétében a madridi Zarzuela palotában hétfőn.

Az alig néhány perces, formális ceremónián a spanyol parlament alsó és felső házának elnökei, az igazságügyi miniszter, az alkotmánybíróság, és a legfelsőbb bíróság elnöke voltak jelen.

MarianoRajoy_web

A 61 éves Mariano Rajoy 2011 óta áll a dél-európai ország élén, tavaly december óta korlátozott jogkörrel rendelkező ügyvezető miniszterelnökként.

Azóta két parlamenti választást is tartottak Spanyolországban, mindkettőt a konzervatív Néppárt (PP) nyerte, de kis fölénnyel, amely nem tette lehetővé az önálló kormányalakítást.

A tíz hónapja tartó politikai patthelyzet után a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpárt, a Kanári-szigeteki Koalíció úgy döntött, támogatja Mariano Rajoy miniszterelnökké választását, hogy elkerüljék egy újabb országos parlamenti választás megtartását. A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) pedig tartózkodott a két nappal ezelőtti szavazásnál, vagyis nem akadályozta meg a politikus megválasztását.

Mariano Rajoy a spanyol demokrácia 40 éves történetének hatodik miniszterelnöke.
A kormányfő csütörtökön nevezi meg új kormányának tagjait, akik pénteken teszik le hivatali esküjüket, az új kabinet még aznap megtartja első ülését.

Az új miniszterek személyével kapcsolatban máris megindultak a találgatások, sajtóinformációk szerint a Néppárton belül sokan szeretnének generációváltást, több fiatalabb minisztert látni a kabinetben, míg Rajoy inkább a tapasztalatra, és a konszenzuskészségre szeretne építeni.

A megalakuló új kormány kisebbségben lesz a törvényhozásban, ezért minden eddiginél nagyobb erőfeszítéseket kell tennie, hogy párbeszéd és tárgyalások révén támogatást találjon elképzeléseihez.

A politikai elemzők véleménye szerint ellenkező esetben képtelen lesz kormányozni az országot, és rövid időn belül ismét parlamenti választásokat kell kiírni.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com