Londoni elemzők szerint: elhúzódó politikai instabilitás következhet, veszélybe kerülhet az IMF-program

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:

Az államfő eltávolításáról tartott, ám érvénytelen romániai népszavazás nyomán a politikai instabilitás elhúzódása és a belpolitikai villongások eszkalálódása következhet, ami ronthatja a román befektetési eszközök, elsősorban a lej árfolyamát, és veszélybe sodorhatja az IMF/EU-programot is - jósolták hétfői helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők.


A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési és elemzőrészlegének szakértői befektetők számára összeállított hétfői előrejelzésükben azt valószínűsítették, hogy mivel a referendumon nem sikerült elérni Traian Basescu felfüggesztett államfő leváltását, immár nagyobb a kockázata a belpolitikai helyzet romlásának, mint javulásának a következő fél évben.
A ház elemzői szerint ugyanis Basescu hivatali visszatérésével valószínűleg intenzívebbé válik az államfő és Victor Ponta miniszterelnök küzdelme.
Tekintettel arra, hogy a kormányzó USL koalíció és Basescu konfliktusa mennyire ádáz volt már a népszavazás előtt is, és hogy ennek milyen jelentős politikai ára van az USL szempontjából, a kormány számára az egyetlen lehetőség az, hogy ezután még agresszívabb módszerekkel próbálja eltávolítani Basescut hivatalából. Nem zárható ki az sem, hogy az államfő ellen ismét parlamenti eljárás indul, és újabb referendumot írnak ki - vélekedtek a JP Morgan londoni elemzői.
A ház szerint várhatóan Basescu is mindent megpróbál majd annak érdekében, hogy a választások előtt még rosszabb helyzetet teremtsen az USL számára.
A romló politikai helyzet valószínűleg a politikai döntéshozatal elhúzódó bénultságát eredményezi, növelve a költségvetés elcsúszásának és az IMF/EU-program kisiklásának kockázatát. Ennek alapján a JP Morgan londoni közgazdászai szerint most már nem várható, hogy Románia teljesíti a hazai össztermék (GDP) 3 százaléka alatti, ESA-95 szabvánnyal számolt idei államháztartási deficitcélt.
A cég elemzői kiemelik azt a véleményüket is, hogy miután az USL több vezető tisztviselője negatív véleményeket fejtett ki az Európai Bizottságról, jelentős a kockázata annak is, hogy az USL szembefordul az EU által vallott értékek némelyikével, és ez kedvezőtlen hatással lehet a parlamenti választások utáni új IMF/EU-program kilátásaira.
A City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőcége, a Capital Economics közgazdászainak hétfői értékelése szerint is hosszú ideig elhúzódó politikai instabilitás korszaka kezdődhet Romániában annak nyomán, hogy Basescu "túlélte" a népszavazást.
A ház szerint ha a román kormány "alternatív" eszközökhöz folyamodik Basescu eltávolítása végett, akkor várható, hogy az Európai Bizottság újabb bírálatokat fogalmaz meg a román hatóságoknak a törvényesség melletti elkötelezettségével kapcsolatban, és további kétségek merülhetnek fel Románia elővigyázatossági jellegű IMF/EU-programját illetően is.
A Capital Economics elemzői szerint függetlenül attól, hogy az események innentől milyen irányt vesznek, a fejleményekkel járó bizonytalanság valószínűleg tartósan nyomást gyakorol a román befektetési eszközökre.
Jóllehet a lej hétfőn erősödött, a cég szakértői szerint azonban nem lenne meglepő a román fizetőeszköz későbbi újabb gyengülése. A Capital Economics elemzői lehetségesnek tartják, hogy a lej a múlt heti, 4,64 lej/eurós eddigi negatív árfolyamrekordot is megdönti.
Miután a román háztartások adósságállományának mintegy kétharmada devizaalapú, a piaci figyelem ebben a helyzetben arra összpontosul, hogy a román jegybank miként reagál csütörtöki monetáris tanácsi ülésén a kialakult helyzetre. A politikai instabilitás kizárja a kamatcsökkentést, sőt most már inkább a védelmi jellegű kamatemelés tűnik valószínűbbnek.
Mivel azonban a devizatartalék viszonylag magas, a román jegybank várhatóan továbbra is devizapiaci intervenciókkal igyekszik csillapítani a lej árfolyamkilengéseit, és egyelőre nem módosítja 5,25 százalékos alapkamatát - jósolták hétfői értékelésükben a Capital Economics londoni elemzői.

London, 2012. július 30., hétfő (MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com