Macron: végzetes hiba lenne Bassár el-Aszad hatalomban tartása

Riasztónak nevezte a Szíriában kialakult helyzetet Emmanuel Macron francia államfő, aki szerint "végzetes hiba" lenne hagyni, hogy Bassár el-Aszad elnök hatalmon maradjon."Jóllehet az első naptól úgy tekintem, hogy az Iszlám Állam az elsőszámú ellenségünk, és soha nem tartottam a szíriai diplomáciai vagy humanitárius akciónk előfeltételének Bassár el-Aszad távozását, most úgy gondolom, hogy egy ilyen forgatókönyv végzetes tévedés lenne" - mondta Emmanuel Macron a nagykövetek hagyományos éves értekezletének megnyitó beszédében hétfőn Párizsban.

     
"Ki az oka a menekültek ezreinek? Ki mészárolta le a saját népét? Nem Franciaország dolga kijelölni Szíria új vezetőit, de a mi feladatunk és érdekünk biztosítani azt, hogy a szíriai nép olyan helyzetbe kerüljön, hogy azt meg tudja tenni" - hívta fel a figyelmet a francia államfő.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A köztársasági elnök szerint "a helyzet jelenleg riasztó, miután a rezsim újabb humanitárius katasztrófa megteremtésével fenyeget Idlíb tartományban, és semmilyen szándékot nem mutat arra, hogy hajlandó lenne bármilyen politikai átmenetről tárgyalni".
    

A hét éve tartó szíriai konfliktusban több mint 300 ezren vesztették életüket és 5,6 millióan menekültek el a szomszédos vagy az európai országokba. Párizs álláspontja szerint nagyobb nyomást kell gyakorolni a rezsimre és a szövetségeseire, s Macron "sokat vár ezen a téren Oroszországtól és Törökországtól, tekintettel a szerepükre és a kötelezettségvállalásaikra".
    

A szíriai rezsim azt hangoztatja, hogy eltökélt az északnyugat-szíriai Idlíb tartomány visszavételére, amely a lázadó csoportok utolsó fellegvárának számít Szíriában. "Elérkeztünk az igazság órájához, s úgy hiszem, hogy a konfliktus utolsó hónapjai következnek" - mondta Emmanuel Macron, aki a 61 éves Francois Sénémaud volt iráni nagykövet személyében új szíriai megbízottat nevezett ki júniusban.
  

Franciaország 2012-ben bezárta damaszkuszi nagykövetségét tiltakozásul a rezsimnek a felkelőkkel szembeni megtorlásaira, de a diplomáciai kapcsolatokat nem szakította meg teljesen Szíriával. Benjamin Griveaux kormányszóvivő júniusban jelenetette be, hogy Párizs hamarosan újranyitja a nagykövetslégét Damaszkuszban.
    

A francia elnök jelezte, hogy a következő hetekben "konkrét kezdeményezésekkel" fog élni a közel-keleti stabilitás érdekében, amely szerinte "csak a pluralizmus jegyében valósulhat meg". Megemlítete, hogy a nagyköveti értekezletet megelőzően telefonon egyeztetett Haszan Róháni iráni elnökkel, s azt is elmondta, hogy a közeljövőben Kairóba látogat abból az alkalomból, hogy Egyiptom fogja ellátni az Afrikai Unió soros elnöki tisztét.
    

Emmanuel Macron bejelentette, hogy 2019 nyár elején a dél-franciaországi Marseille-ben ismét mediterrán csúcstalálkozót tartanak. A Mediterrán Unió tíz évvel ezelőtt Nicolas Sarkozy akkori francia államfő kezdeményezésére Párizsban ült össze az Európai Unió valamennyi tagállamának és 15 észak-afrikai, közel-keleti és az EU-n kívüli dél-európai ország részvételével. Az arab forradalmak kitörését követően a 2010-es évek elején a szervezet teljesen elvesztette a befolyását, Emmanuel Macron az egy évvel ezelőtti megválasztása óta azonban már ellátogatott Algériába, Tunéziába és Marokkóba is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com