Megkezdődött a tiltakozó felvonulás, folyik a romeltakarítás

Hamburg belvárosában szombaton kora délután megindult a kikötővárosban ülésező G20-csúcsértekezlet elleni nagy felvonulás, amelyen mintegy 20 ezren vesznek részt.A "Határtalan szolidaritás G20 helyett" jelmondatú menetet Jan van Aken, a német szövetségi parlament alsóházának (Bundestag) a Baloldali Párthoz (Die Linke) tartozó képviselője vezeti, aki a demonstrációt a rendőrségen bejelentette. A tiltakozás mindenekelőtt a szegénység, a háború és a menekülés kiváltó okai ellen irányul.

Andy Grote, hamburgi szociáldemokrata szenátor felhívta van Akent, biztosítsa, hogy a tüntetés békésen folyjék le.

A hamburgi politikus a békés demonstrálókat is arra szólította fel, hogy egyértelműen határolódjanak el az erőszakcselekményektől. A rendőrség attól tart, hogy a szombati tüntetésen megismétlődhetnek az előző két napon tapasztalt súlyos kilengések.


A szombatra meghirdetett tüntetést elsősorban baloldali csoportok és békeaktivisták támogatják, de csatlakoztak hozzájuk autonómok és baloldali radikálisok is. A tüntetés a tervek szerint késő délután, 16-18 óra között a Millerntorplatzon fejeződik be. A záró nagygyűlésen beszédet mond Bill de Blasio New York-i polgármester. A hatóságok mintegy 100 ezer résztvevőre számítanak.


Hamburg Schanzenviertel negyedében közben gyorsan haladnak a romeltakarítási munkálatok a minden eddigi G20-csúcson tapasztalt erőszakon túltevő péntek esti összecsapások után. A rendőrség péntek este nagy erőkkel vonult fel a több száz randalírozó szélsőséges ellen, vízágyúkat és könnygázt vetett be, az égő barikádokat páncélozott szállító járművekkel zúzta szét. Éjjelre lecsillapodott a helyzet a hanzavárosban, bár a hajnali órákban elszigetelten előfordult, hogy üvegekkel dobáltak rendőrautókat. A hamburgi áruházak és üzletek nagy része szombaton zárva maradt, az üzletvezetők az intézkedést dolgozóik védelmével indokolták.


A kilengések után a belváros súlyos pusztítások nyomait viseli. Az utcákon széttört kerékpárok, felborított szemeteskukák, kövek és a megrongált üzletek kivert ablakainak cserepei hevertek, a levegőben égő műanyag bűze terjengett. Az összecsapásokban a rendőrség adatai szerint 213 rendőr sérült meg, szombatra virradóra 43 tüntetőt állítottak elő, és 96-ot vettek őrizetbe. A globalizáció- és G20-ellenes hamburgi tüntetések kezdete, június 22. óta a rendőrség eddig összesen 143 embert állított elő, és 122-t vett őrizetbe. Arról sem a rendőrségnek, sem a tűzoltóságnak nincsenek adatai, hogy a tüntetők közül hányan sérültek meg.


A német rendőrség erősítésére 215 osztrák rendőr érkezett Hamburgba, köztük 20 fő a Cobra és 74 fő a WEGA különleges alakulatokból, valamint határőrök Burgenlandból és Karintiából.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

Késeléses és gázolásos támadás történt egy manchesteri zsinagógánál

Késeléses és gázolásos támadás történt egy manchesteri zsinagógánál

Késeléses és gázolásos támadás történt csütörtökön egy manchesteri zsinagógánál.

Földrengés volt halálos áldozatokkal a Fülöp-szigeteken

Földrengés volt halálos áldozatokkal a Fülöp-szigeteken

A Fülöp-szigetek központi Cebu tartományában kedden este bekövetkezett 6,9-es magnitúdójú földrengés halálos áldozatainak száma elérte a 69-et, és több mint 150 sérültről érkeztek jelentések.

Egeret fogtak

Egeret fogtak

A floridai Tallahassee északi részén rendhagyóan sikerült egy csalással és kábítószer-birtoklással gyanúsított férfi elfogása, az illetőt ugyanis egérjelmezben vitték el.

http://ujhazak.com