Menedéket keresők

A szíriai háború ismét menedékjogot keresők hullámát indította el Európa felé. Számuk hullámzik.

UNHCRAz európai kormányok küzdenek a befogadás problémájának megoldásával, illetve megoldásaik összehangolásával. A migránsok nagyszámú megmozdulásai gyorsan felkeltik a gyanút, hogy a politikusok igyekeznek szomszédaikra hárítani a megoldandó feladatot.

Görögország és Olaszország, ahol az emigránsok nagy számban érik el az Európai Uniót úgy véli, hogy közös, EU-n belüli összehangolt megoldásra van szükség. Mindkét országot különösen sújtotta az euróválság. A menekültek továbbra is folyamatosan érkeznek túlzsúfolt, rossz állapotú hajóikon, akár életüket is kockáztatva.

A közelmúlt, több száza halálos áldozatot követelő balesete a Földközi-tengeren ismét ráirányította a figyelmet a bevándorlók helyzetének problémájára.

Menedékjogot azok kaphatnak, akiket üldöznek, illetve azok, akik meg tudják győzni a hatóságokat, hogy büntetés, vagy akár halál vár rájuk, ha visszaküldik őket.

A legtöbb menekült az alábbi 10 országból jött az EU országaiba 2012 folyamán:
1. Afganisztán
2. Oroszország
2. Szíria
4. Pakisztán
5. Szíria
6. Szomália
7. Irán
8. Irak
9. Grúzia
10. KoszovóUNHCR2

A menekültek közel negyedének Németország a célországa, amelyet Franciaország követ. Angol anyanyelvű menekültek Nagy-Britanniában próbálnak letelepedni, ahol nagyszámú pakisztáni, szomáliai és közel-keleti közösség él már.

Az oroszországi menekültek többsége Csecsenföldről érkezik, akik szülőföldjét a szeparatisták és az orosz csapatok dúlják. Szerbiából érkezők között sok a roma származású, valamint az albán kisebbség tagjai, akik a Szerbiában tapasztalt diszkrimináció elől menekülnek.

A menekültek EU-beli célországai 2012-ben:
1. Németország
2. Franciaország
3. Svédország
4. Belgium
5. Nagy-Britannia
6. Ausztria
7. Olaszország
8. Hollandia

shelter 1Világviszonylatban a legtöbb menekült az USA-ban szeretne élni, de rögtön utána Németország és Franciaország következik. A sokkal alacsonyabb népességű Svédország számban messze megelőzi Nagy-Britanniát.

Ezek az országok a világ összes menekültjének 80%-át befogadta. A menekültek gyakran valamely szomszédos országba menekülnek, de nagyon gyakran nem akarnak ott tartósan élni, hanem egy harmadik országba szándékoznak továbbmenni. Pakisztán fogad be a legnagyobb számban menekülteket, 1,6 milliót. A legtöbb afgán menekült Pakisztánban és Iránban talált menekültet.

A menekültek célországai 2012-ben:
1. USA
2. Németország
3. Franciaország
4. Svédország
5. Nagy-Britannia
6. Svájc
7. Kanada
8. Belgium
9. Ausztria
10. Törökország

Világviszonylatban a menekültek leginkább Európában szeretnének új életet kezdeni. Legtöbbjüknek az utazás szempontjából is Európa a legkézenfekvőbb célpont, főleg a Közel-Keletről és Afrikából. Az embercsempészek pedig már kitapasztalták az európai szállítási útvonalakat.

2012-ben a menekültek 74%-a Európát, 22%-a az USA-t és Kanadát, 3%-a Ausztráliát, 1%-a pedig Japánt és Dél-Koreát választotta lehetséges új hazájául.
A hazájukat elhagyók a kormányok kisebbsége ellenes politikáját, a diszkriminációt és az üldözést nevezi meg fő okként a háborúk után.

2012-ben az alábbi országokból menekült el a legtöbb ember:unhcr_boat
1. Afganisztán
2. Szíria
3. Szerbia és Koszovó
4. Kína
5. Pakisztán
6. Oroszország
7. Irak
8. Irán
9. Szomália
10. Eritrea

Forrás: BBC, Eurostat, UNHCR

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com