Merkel: Iránnak is ki kell tartania az egyezmény mellett

Németország, Franciaország és Nagy-Britannia kitart az iráni atomprogramról szóló nemzetközi egyezmény mellett, de a teheráni vezetésnek is be kell tartania a megállapodás előírásait - mondta Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben.Pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) járási alapszervezeti vezetőinek konferenciáján elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok a megállapodás felmondásával súlyos döntést hozott. Az egyezményben részes három európai ország - Németország, Franciaország, Nagy-Britannia - ugyan sajnálattal és aggodalommal tudomásul veszi ezt a döntést, de továbbra is érvényesnek tartja a megállapodást.

    
A három ország Irántól is a megállapodás végrehajtásának folytatását várja, és mindent meg is tesz ezért - tette hozzá Angela Merkel, aláhúzva, hogy 2015-ös egyezmény a közel-keleti stabilitás erősítésének '"fontos oszlopa, amelyet nem kellene megkérdőjelezni".

A megállapodás végrehajtását ellenőrző Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vizsgálatai eddig rendre azt mutatták ki, hogy a teheráni vezetés tartja magát az előírásokhoz.


Azonban hosszabb távon is gondoskodni kell arról, hogy Irán kizárólag békés célra használja a nukleárlis energiát, és más ügyekben is tenni kell azért, hogy a térségben ne feszültségkeltő, hanem stabilizáló szerepet töltsön be - mondta a német kormányfő. Kiemelte, hogy az iszlám köztársaság rakétafejlesztési programja is aggodalmat okoz, és jelentős a befolyása a jemeni és a szíriai polgárháború alakulására. Ezekről az ügyekről tárgyalni kell, méghozzá valamennyi érintettel, az Egyesült Államokkal éppen úgy, mint Oroszországgal vagy Törökországgal.
   

Az Egyesült Államok kivonulása az iráni atomprogramról kötött egyezményből azt is jelenti, hogy Európának az eddiginél nagyobb felelősséget kell vállalnia, többet kell tennie az emberek millióit sújtó konfliktusok megoldásáért - figyelmeztetett Angela Merkel. A megoldáshoz csak a tárgyalásokkal lehet eljutni, amihez egyértelmű, világos alapállásra és sok türelemre van szükség - tette hozzá a német kancellár, példaként említve, hogy a 400 éve kezdődött harmincéves háborút (1618-1648) lezáró vesztfáliai békét is sok évig tartó tárgyalás révén lehetett megkötni.
    

A CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) testvérpártja, a Német Szociáldemokrata Párt részéről Heiko Maas külügyminiszter szerdai berlini nyilatkozatában kiemelte, hogy az Iránnal kötött egyezmény "működik", és Németország azért dolgozik, hogy "jövője is legyen", és az Egyesült Államok kivonulása ne indítsa el a nukleáris fegyverkezés spirálját. A többi között hozzátette: Washington döntése ugyan nem volt váratlan, de teljesen homályos, hogy milyen alternatívát javasol a megállapodás helyett.
    

A több mint egy évtizeden keresztül folytatott tárgyalások révén kötött megállapodást célja annak szavatolása, hogy az iráni nukleáris programot nem használják katonai célokra. Az Irán által vállalt kötelezettségért cserébe a nemzetközi közösség fokozatosan feloldja az iszlám köztársaság ellen hozott gazdasági és pénzügyi szankciókat, aminek révén az ország visszatérhet a világgazdaság szereplői közé. Az egyezményt az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai (Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország), Németország és az EU kötötte meg Iránnal.
    

Donald Trump amerikai elnök kedden jelentette be, hogy országa kilép az egyezményből. Szörnyűnek és egyoldalúnak nevezte a megállapodást, amely szerinte nem hozott békét és nem is fog.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com