Mosolyogva táncoltak - ezért gyilkolták meg a fiatal lányokat Pakisztánban

Egy tizenéves testvérpárt gyilkoltak meg Pakisztánban, miután azzal vádolták őket, hogy rombolják a "család nevét" azzal, hogy a levideózták magukat miközben az esőben táncoltak.


A hagyományos ruhába öltözött 15 és 16 éves lányok, két másik fiatalabb gyerekkel futkároztak a bungalójukon kívül Chilas városában, Gilgit északi régiójában. A nővérek, Noor Basra és Noor Sheza, ezután táncolni kezdtek és az egyikük belemosolyogott a kamerába.


article-2351836-1A95B3C6000005DC-48_634x448Azonban, a felvételek körbejárták a közösséget mobiltelefonon keresztül, és hatalmas felháborodást váltott ki a konzervatív pakisztáni városban. Múlt vasárnap a lányokat öt fegyveres lőtte agyon az anyjuk mellett.

A rendőrség szerint a támadást a lányok mostohatestvére Khutore szervezte, mert állítólag szerette volna "helyreállítani a család becsületét" írja a The Sunday Times.


article-2351836-1A95B071000005DC-651_634x368A lányok másik testvére vádolta meg Khutoret és a négy másik feltételezett bűntársát, akikről azt feltételezik, hogy szökésben lehetnek. Tavaly négy nőt öltek meg törzsi vének, mert együtt táncoltak és énekeltek a férfiakkal egy lakodalomban, Pakisztán egy távoli észak-nyugati falujában Kohistanban. A törzsi tanács, egyházi - ismertebb nevén a Jirga - állítólag halálra ítélte nőket "paráznaságért". Azt mondták, hogy ezek a nők szégyent hoztak a közösségre, amelyben tiltott a férfiaknak és nőknek együtt táncolni , de már csak az is, ha együtt barátkoznak.


article-2155413-137A94D1000005DC-155_634x401A Pakisztáni Emberi Jogi Bizottság szerint, legalább 943 a nőt és lányt gyilkoltak meg 2011-ben, azért mert állítólag foltot ejtett a családja becsületén. A női jogokért harcoló Aurat Alapítvány körülbelül 1000-re becsüli a "becsület" gyilkosságok számát évente Pakisztánban. A statisztikákban kiemelkedik az erőszakot elszenvedett nők száma a konzervatív muzulmán Pakisztánban, ahol a gyakran másodrendű állampolgárnak kezelik őket.


Forrás:dailymail.co.uk


Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com