A Partium táncait mutatja be november végén a Duna Művészegyüttes

A mai Magyarország és Erdély között elhelyezkedő tájegység különleges táncait és énekeit, valamint híres költőinek gondolatait, verseit idézi meg legújabb, Partium - Az Értől az Óceánig című produkciójában a Duna Művészegyüttes - tájékoztatta a táncegyüttes kedden az MTI-t.

Novemberben rendezi meg a Budapest Ballet Grand Prix-t a Magyar Táncművészeti Egyetem

November 17. és 21. között rendezi meg a III. Budapest Ballet Grand Prix (BBGP) nemzetközi balettversenyt a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE).

Első alkalommal rendeznek táncvilágbajnokságot Budapesten

Első alkalommal rendez Budapesten táncvilágbajnokságot a World Dance Organization (WDO) november 22-én és 23-án a Marriott hotelben, ahol a világ legjobb táncosai lépnek fel, a zsűriben pedig többszörös világbajnok győztesek bírálják el a versenyzők teljesítményét.

Az emberi agy és a zene ritmusának összhangját vizsgálták az ELTE kutatói

Szinkronban lenni a zenével összetett folyamat eredménye, nem pusztán az agy ritmushoz való automatikus igazodása - derült ki az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK) kutatóinak legújabb kutatásából.

Június 17. és 22. között rendezik a 20. Magyar Táncfesztivált Győrben

Június 17. és 22. között ismét a tánc fővárosa lesz Győr, ahol 20. alkalommal rendezik meg a Magyar Táncfesztivált, amelyen fellép egyebek mellett a Pécsi Balett, a Szegedi Kortárs Balett és a Székesfehérvári Balett Színház is - jelentette be a szervező Győri Balett.

Ünnepi évaddal készül 15 éves jubileumára a Feledi Project

Ünnepi évaddal, különleges programokkal, új előadásokkal, kiállításokkal, kiadványokkal és külföldi vendégjátékokkal készül 15 éves jubileumára a Feledi Project – tudatta a társulat csütörtökön az MTI-vel.

Az Edinburgh Fringe Fesztiválon debütál a Recirquel legújabb produkciója

Újra az Edinburgh Fringe Fesztiválon mutatja be legújabb produkcióját a Recirquel társulat, a Paradisum című előadás a világ pusztulását követő újjászületés, az új emberi létforma mítoszát kutatja.

Június 19. és 23. között rendezik a 19. Magyar Táncfesztivált

Június 19. és 23. között 19. alkalommal rendezik meg a Magyar Táncfesztivált Győrben.

Különleges kubai, olasz és finn koreográfiák érkeznek a Budapest Táncfesztiválra

A két hétig tartó Budapesti Táncfesztiválon Kuba, Olaszország és Finnország különleges produkciói és a legnagyobb magyar társulatok premierjei várják az érdeklődőket április 27. és május 11. között a Nemzeti Táncszínházban - tudatta a teátrum csütörtökön az MTI-vel.

Alapítójára, Rábai Miklósra emlékezik új bemutatójával a Magyar Állami Népi Együttes

A Magyar Állami Népi Együttes Esti dal, avagy "Szálljatok fiókáim!" - szabad emlékezés Rábai Miklósra című március 24-i bemutatójával emlékezik az együttes alapítójára halálának ötvenedik évfordulója alkalmából a Hagyományok Házában.

Magyar világbajnoki cím akrobatikus rock and rollban

A Deli Alex, Bihari Luca páros aranyérmet szerzett akrobatikus rock and rollban a genfi világbajnokságon.

Ismét nemzetközi tangóünnepet rendeznek Pécsen

Bemutatókkal, táncoktatással, koncertekkel és bállal is várják az érdeklődőket szeptember 30-án a Zsolnay Kulturális Negyedbe, ahol harmadik alkalommal rendezik meg a pécsi tangófesztivált.