Első alkalommal rendeznek táncvilágbajnokságot Budapesten

Első alkalommal rendez Budapesten táncvilágbajnokságot a World Dance Organization (WDO) november 22-én és 23-án a Marriott hotelben, ahol a világ legjobb táncosai lépnek fel, a zsűriben pedig többszörös világbajnok győztesek bírálják el a versenyzők teljesítményét.A megmérettetésre folyamatosan érkeznek a nevezések, az európai párokon kívül a legtávolabbról Ausztráliából, Japánból és Tajvanról neveztek, hogy megküzdjenek a standard, latin, tíztánc, showtánc, valamint az american smooth kategóriában az öt világbajnoki és egy Európa bajnoki címért - közölték a szervezők az MTI-vel.

A rendezvény egy nulladik nappal kezdődik november 21-én, amikor 4x45 perces táncoktatást tartanak világbajnok oktatók a tánckedvelőknek. A programra bárki jelentkezhet.

Szombaton a profik versenyeznek, az utolsó világbajnoki cím sorsa pedig a tíztáncverseny kategóriában az esti, nyilvános gálavacsora közönsége előtt dől el. A közönség ekkor megtekintheti a délelőtti versenyeken világbajnoki címet nyert párok bemutatóját is.

Vasárnap az indulók között a Dancing with the Stars ismert résztvevői is fellépnek saját tanítványaikkal. Ez a ProAm műfaja, ahol a tanítványok táncolnak a tanáraikkal. Ezen a napon lesz még egy világbajnokság, amelyre regisztrált amatőr versenyzők jelentkezhetnek és küzdhetnek meg a számukra kiírt amatőr tíztánc világbajnoki címért.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com