Kedd este kezdődik a Sanremói Táncdalfesztivál

Öt napon át az olasz könnyűzene ismert és most bemutatkozó nevei követik egymást a hetvenhatodik Sanremói Táncdalfesztiválon, amely kedd este kezdődik, és szombat este hirdeti ki győztesét.Európa egyik legnagyobb nemzeti dalfesztiválját szokás szerint az északnyugat-olaszországi Sanremóban az Ariston Színház látja vendégül. A minden este több órát átölelő zenei programot az ismert műsorvezető, Carlo Conti és Laura Pausini énekesnő vezeti, aki 1993-ban a fiatalok kategóriájában első helyet szerzett.

A Conti-Pausini páros mellett többek között házigazdaként szerepel Can Yaman török színész, Achille Lauro olasz énekes és Irina Shayk fotómodell.

A keddi nyitóest díszvendége a Tiziano Ferro olasz énekes, dalszerző, producer lesz, aki jelenleg az egyik legismertebb olasz zenei alkotónak számít világszerte. A táncdalfesztivál idei versenyében harminc ismert művész lép fel és négy most bemutatkozó énekes. A "nagyok" kategóriájában első helyezett vesz részt az Eurovíziós Dalfesztiválon májusban Bécsben. Az 1951-ben indult Sanremói Táncdalfesztivál az ország második világháború utáni időszakában a gazdasági fellendülés jelképévé vált. A RAI, az olasz közmédia 1955-től egyenesben sugározza a fesztivált televízió- és rádióadóin.

1958-ban Domenico Modugno nyerte a fesztivált a Nel blu dipinto di blu című, a refrénjéről Volareként is ismert dallal. Legtöbbször, 4-4 alkalommal éppen Modugno és Claudio Villa nyerte a dalversenyt. A hatvanas években az olasz táncdaltörténelem nagy nevei Mina, Bobby Solo és Adriano Celentano uralták Sanremót. Eros Ramazzotti 1986-ban lett első, a Maneskin együttes 2021-ben nyert, tavaly pedig Olly lett a táncdalfesztivál győztese. A fesztivál nemcsak zenei, hanem kiemelt kulturális és közéleti eseménynek is számít, amelyet az ország nagy része követ.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com