A Partium táncait mutatja be november végén a Duna Művészegyüttes

A mai Magyarország és Erdély között elhelyezkedő tájegység különleges táncait és énekeit, valamint híres költőinek gondolatait, verseit idézi meg legújabb, Partium - Az Értől az Óceánig című produkciójában a Duna Művészegyüttes - tájékoztatta a táncegyüttes kedden az MTI-t.A közlemény szerint Partium földrajzi kiterjedése a történelem során gyakran változott, ezért nehéz meghatározni az eredeti, pontos területét. A mai értelemben vett Partium Máramaros, Szilágy, Szatmár, Bihar és Arad megyét foglalja magában.

Etnikai térképe nagyon színes, többségében magyar, román, cigány lakosság mellett élnek a vidéken szlovákok, bolgárok, szerbek és horvátok is.

Ezt a vidéket mutatja be a készülő előadás, amelynek rendező-koreográfusa Juhász Zsolt, a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője, és amely első alkalommal november 28-án, 19 órától lesz látható a Nemzeti Táncszínházban. A produkció egyik különlegessége, hogy a benne bemutatandó táncanyagok többsége még sosem szerepelt az Együttes repertoárjában - írták a sajtóanyagban.

Az előadásban megjelennek a Sárrét és a Szilágyság magyar táncai, keményfoki román, nadabi román és cigány táncok, mácsai cigány, vingai bolgár, máramarosi hucul táncok, valamint Csasztvan Zsuzsanna, a népművészet ifjú mestere előadásában Nagylak és Arad környéki szlovák énekek.

A Partium nemcsak táncokban és énekekben gazdag, de híres szülöttekben is bővelkedik. Neves költőink származnak erről a vidékről, akiknek versei Rubold Ödön színművész tolmácsolásában szólalnak majd meg a színpadon. A műsor Ady Endre, Arany János, Dsida Jenő, Tóth Árpád, Kazinczy Ferenc, Szilágyi Domokos költeményeit, valamint az egész produkció a partiumi urbánus világ szellemi értékeit, a város és vidék kapcsolatát igyekszik megjeleníteni, és a partiumi emberek identitás kérdéseit feszegeti majd - fogalmaztak az alkotók.

Kitértek arra is, hogy a produkció ötletgazdája és egyik koreográfusa Farkas Tamás, a népművészet ifjú mestere, akit szoros családi kötelék fűz a Partiumhoz. További információ a www.tancszinhaz.hu oldalon található.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com