Moszkva kész segíteni Julija Szkripalt a hazatérésben

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Oroszország kész minden segítséget megadni Julija Szkripal hazatéréséhez - jelentette ki Artyom Kozsin, az orosz külügyminisztérium tájékoztatási osztályának helyettes vezetője pénteken újságíróknak.Kozsin örömét fejezte ki amiatt, hogy Julija Szkripal egy múlt héten közzétett videofelvétel tanúsága szerint él és vissza készül térni a hazájába, aminek elősegítéséhez, mint mondta, a moszkvai diplomáciai tárca "kész minden szükséges lépést megtenni".

    
Szergej Szkripal Nagy-Britanniában élő volt orosz-brit kettősügynök és lánya, Julija március 4-én súlyos mérgezéses tünetekkel került kórházba az angliai Salisburyben. London a merénylettel Oroszországot gyanúsította meg, amit Moszkva visszautasított.  Szkripalékat időközben kiengedték a kórházból, és Julija múlt hét szerdán, a nyilvánosság előtt egy videofelvételen először szerepelve leszögezte: hálás az Oroszország nagy-britanniai nagykövetsége által felajánlott segítségért, de nem kíván élni vele. Ugyanakkor azt is elmondta, reméli, hogy egy nap majd hazatérhet Oroszországba.
    

Pénteki sajtórájékoztatóján Kozsin felháborítónak nevezte Kirill Visinszkij, a RIA Novosztyi Ukraina hírportál főszerkesztőjének letartóztatását. Hangoztatta, hogy Oroszország mindig segítséget nyújt állampolgárainak. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) május 15-én vette őrizetbe a kettős, ukrán és orosz állampolgársággal rendelkező Visinszkijt, aki ellen hazaárulás címén indult eljárás. Az újságíró a pénteki herszoni bírósági tárgyaláson Petro Porosenko ukrán államfőtől azt kérte, hogy fogadja el az ukrán állampolgárságról való lemondását, majd azért folyamodott Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz, hogy tegyen lépéseket szabadon bocsátása érdekében, és hogy az orosz diplomáciai és konzuli képviseletektől jogi védelmet kaphasson.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

http://ujhazak.com