Török felmérés: egyre kevesebb szíriai szándékozik hazatérni Törökországból

A Törökországban élő, csaknem 3,7 millió szíriai menekült közül évről évre egyre kevesebb szándékozik hazatérni egy friss török felmérés szerint - írta pénteken a Hürriyet című török kormánypárti napilap.

Hazatértek a magyar katonák a Baltikumból

Hazatértek a magyar katonák szerdán Litvániából, ahol négy hónapon át a balti országok légterét védték.

Három nő kéri hazatérését Boszniába, korábban az Iszlám Állam tagjai voltak

Egy 22 éves szarajevói nő levélben fordult a bosznia-hercegovinai hatóságokhoz, és azt kérte, hogy két másik nőtársával és kiskorú gyermekeikkel együtt hazatérhessenek Boszniába.

Moszkva kész segíteni Julija Szkripalt a hazatérésben

Oroszország kész minden segítséget megadni Julija Szkripal hazatéréséhez - jelentette ki Artyom Kozsin, az orosz külügyminisztérium tájékoztatási osztályának helyettes vezetője pénteken újságíróknak.

A mexikói világbajnokságon érmet szerzett muay thai-válogatott hazaérkezése

Kurdy István (j), Spéth Norbert (k) és Nagy Ede (b) a Liszt Ferenc-repülőtéren, miután hazaérkeztek a mexikói Cancúnban megrendezett muay thai világbajnokságról 2018. május 21-én.

Szijjártó: Magyarország segít, hogy az elüldözött keresztények hazatérhessenek

Magyarország olyan stratégiát folytat, amely azt segíti, hogy az elüldözött közel-keleti keresztény közösségek visszatérhessenek szülőföldjükre, akik pedig otthon maradtak, emberhez méltó életet élhessenek.

Az Ökumenikus Segélyszervezet tovább segíti az iraki keresztények hazatérését

Az Ökumenikus Segélyszervezet folytatja Irakban a keresztényeket visszatelepülését segítősegítő programját - tájékoztatta a szervezet hétfőn az MTI-t.

Elemző: a törökországi szír menekültek többsége visszatérne hazájába

Egy közelmúltban készült felmérés szerint a Törökországban tartózkodó szír menekültek döntős többsége szeretne visszatérni a hazájába - mondta Kövecsi-Oláh Péter, a Migrációkutató Intézet munkatársa szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

Hazatértek a Szerbiában és Macedóniában szolgálatot teljesítő rendőrök

Hazatértek a Szerbiában és Macedóniában szolgálatot teljesítő magyar rendőrök. A kontingenst Papp Károly országos rendőrfőkapitány fogadta pénteken a fővárosban.
A világ legboldogabb kutyusa- videó

A világ legboldogabb kutyusa- videó

Munka miatt 2 hónapig volt távol a férfi az otthonától, családjától és Sarah-tól, a házi kedvenctől. A feleség felvette az eb reakcióját, hogy mi történik akkor, amikor a férfi belép az otthonuk ajta...
Lányok egy-egy őrült éjszaka után- szégyen így sétálni

Lányok egy-egy őrült éjszaka után- szégyen így sétálni

Hányszor jártál már úgy, hogy tökéletes külsővel indultál ez bulizni, aztán az este végeztével eléggé kesze-kusza állapotban tértél haza? Bizony- bizony, ha egy este jól sikerül, az ellen nem lehet s...
Gyarmati István: a migránsok többsége hazatérne, ha véget érne a háború

Gyarmati István: a migránsok többsége hazatérne, ha véget érne a háború

A szír migránsok többsége hazatérne, ha véget érne a háború hazájukban - mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.A szakértő szerint a menek...