Moszkva nem hiszi, hogy az Aszadhoz hű erők vetettek be klórgázt Kelet-Gútában

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: A fegyverszüneti megállapodás elszabotálását célzó provokációnak nevezte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában azokat az állításokat, amelyek szerint a Bassár al-Aszad szíriai elnökhöz hű erők vetettek be klórgázt a Damaszkusztól keletre elterülő Kelet-Gúta térségben.Lavrov közölte, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) elfogadott tűzszüneti megállapodás akkor lép majd életbe, ha az összes érintett egyetért majd a végrehajtás módjában. Az orosz diplomácia vezetője elmondta, felkészült arra, hogy gáztámadásokról szóló újabb hamis jelentések látnap majd napvilágot.

    
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint "rendkívül nyugtalanító" a terroristák tevékenysége miatt Kelet-Gútában kialakult helyzet. A vegyifegyver-támadásról szóló jelentésekkel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy az orosz védelmi tárca korábban közölte, hogy a terroristák ilyen eszközökkel provokációkat hajthatnak majd végre.
    

Elmondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a nap második felében beszélni fog a BT többi négy állandó tagjának vezetőivel. Mint mondta, a szíriai helyzet témája volt az orosz vezető vasárnap Emmanuel Macron francia elnökkel és Angela Merkel német kancellárral folytatott telefonbeszélgetésének is. Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes Moszkva "komoly aggodalmának" adott hangot amiatt, hogy több ország, köztük az Egyesült Államok erő alkalmazásával fenyegette meg Damaszkuszt. Hangsúlyozta, hogy ez ellentétes lenne a 2401-es BT-határozattal.
    

Vaszilij Nyebenyzja orosz ENSZ-nagykövet közölte: Oroszország azért támogatta a szombaton egyhangúlag elfogadott BT-határozatot, mert az arra ösztönzi a Szíriában szembenálló feleket, hogy mielőbb szüntessék be a harcokat, végrehajtsák a korábban elért megállapodásokat, továbbá kezdjenek tárgyalásokat az általános feszültségcsökkentésről és hosszan tartó humanitárius tűzszünetekről az ország egész területén. Hangsúlyozta, hogy a tűzszüneti megállapodás nem terjed ki a terrorszervezetekre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com