Müncheni rendőrfőnök: egyetlen elkövető volt, az ügynek nincs köze a menekültekhez, terrorizmushoz

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti: A nyomozás alapján egyértelmű, hogy a péntek este történt müncheni lövöldözésnek egyetlen elkövetője volt, és az ügynek "egyáltalán nincs köze a menekültek témájához" - közölte szombaton a bajor tartományi főváros rendőrségének vezetője.polizeiHubertus Andrä az eljárás vezetőinek müncheni tájékoztatóján elmondta, hogy az elkövető egy 18 éves iráni-német kettős állampolgár, aki Münchenben született és nevelkedett. Nincsenek arra utaló jelek, hogy bármi köze lett volna az Iszlám Államhoz vagy más dzsihadista szervezethez.

Viszont az "ámokfutás témájával" behatóan foglalkozott - tette hozzá. Kérdésre válaszolva kézenfekvő feltételezésnek nevezte, hogy az eset összefüggésben lehet a norvégiai utöyai mészárlással és az oslói pokolgépes robbantással, amely napra pontosan a lövöldözés előtt öt évvel történt.

A fiatalember egy 9 milliméteres, illegálisan tartott fegyverrel kezdett lövöldözni pénteken 17.50 körül a város északi részén egy gyorsétteremben és az Olympia bevásárlóközpontban. Kilenc embert agyonlőtt, majd elmenekült és végzett magával.

Tüzeltek rá civil ruhás rendőrök, de a boncolás alapján nem sebesítették meg. Holttestére egy közeli mellékutcában találtak rá 20.30-kor.

A nyomozás előzetes megállapításai alapján röviddel a lövöldözés előtt igyekezett minél több embert a gyorsétterembe csábítani egy közösségi portálon álnéven megjelentetett bejegyzésekkel. A halálos áldozatok mind Münchenben vagy a város környékén laktak.

Többségük kiskorú - három áldozat 14 éves, két áldozat pedig 15 éves volt, a többiek 17, 19, 20, illetve 45 évesek voltak -, de még nem lehet megállapítani, hogy az elkövető vajon szándékosan, előre eltervezett módon kiskorúak életére tört-e.

Búcsúlevelet nem hagyott, szülei egyelőre nincsenek kihallgatható állapotban - mondta Hubertus Andrä.
A lövöldözésben 27 ember megsebesült, 10-en súlyos állapotban vannak. Lőtt sebesüléssel 4 embert ápolnak.
A lövöldözés miatt mintegy 2300 rendőrt mozgósítottak. Szombaton 800 rendőr ügyelt München biztonságára - mondta a rendőrfőnök. Hangsúlyozta: nem szól biztonsági érv amellett, hogy bármilyen rendezvényt elhalasszanak a városban.

Robert Heinberger, a bajor tartományi bűnügyi hivatal vezetője elmondta, hogy az elkövető az illegálisan tartott fegyverrel és 300 tölténnyel felfegyverkezve kezdett lövöldözni. A szobájában találtak egyebek mellett ámokfutásról szóló újságcikkeket és egy könyvet, amelynek az a címe, hogy Ámokfutás fejben - miért gyilkolnak az iskolások.

Thomas Steinkraus-Koch, az eljárást a müncheni ügyészség részéről irányító ügyész azt mondta, hogy az elkövető "klasszikus ámokfutó" lehetett. Valószínűleg nem volt egészséges, a "depresszió típusai közé tartozó" pszichés betegségben szenvedhetett.

A bűnügyi nyilvántartásokban két ügyben szerepelt, egy testi sértés és egy lopás sértettjeként. Ügyében nem találtak semmilyen politikai vonatkozást. Horst Seehofer bajor miniszterelnök a tartományi kormány rendkívüli müncheni ülése után sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a kormány és a tartományi gyűlés (Landtag) a jövő héten az áldozatok előtt tisztelgő közös emlékülést tart, nem tartják meg a hétfőn kezdődő Bayreuthi Ünnepi Játékok nyitányán szokásos állami fogadást és a kormány tagjai kegyeletből egy hétig nem vesznek részt semmilyen ünnepségen.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a szabadság védelmében mindent meg kell tenni a biztonságért, mert biztonság nélkül nincs szabadság. Hozzátette: a "megdöbbenés és a gyász" közepette azt is látni kell, hogy a "támadás megmutatta államunk cselekvőképességét". A rendőrség gyorsan reagált, "példamutatóan szolgált" és jól dolgoztak együtt a bajor állam intézményei.

A hatóságok mellett a lakosság is tiszteletet érdemlő magatartást tanúsított a "nehéz órákban" - emelte ki a tartományi kormányfő, egyben köszöntet mondva Angela Merkel kancellárnak a szövetségi hatóságok együttműködéséért.

A tájékoztató után Horst Seehofer számos magas rangú bajor politikussal, köztük Joachim Herrmann belügyminiszterrel, Barbara Stamm Landtag-elnökkel és Dieter Reiter müncheni főpolgármesterrel koszorút helyezett el a lövöldözés helyszínén.

Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter utasítására szombaton a gyász jeleként félárbocra engedték a zászlókat országszerte valamennyi állami intézménynél.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com