Német államfő: az afganisztáni helyzet a Nyugat szégyene

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti: A Nyugat szégyenének nevezte a nemzetközi haderő kivonulása után a szélsőséges iszlamista tálibok uralma alá került Afganisztán helyzetét a német államfő kedden.Frank-Walter Steinmeier a berlini hivatalában egy pódiumbeszélgetést felvezető beszédében kiemelte, hogy a tálibok elől menekülő afgánokkal zsúfolt kabuli repülőtéren uralkodó állapotokat mutató felvételek "szégyenletesek a politikai Nyugat számára".
    

Ezekért az "emberi drámákért mi is felelősek vagyunk" - jelentette ki. A szövetségi elnök, aki 2005-től 2009-ig, és 2013-tól 2017-ig Németország külügyminisztere volt, kifejtette, hogy a tálib hatalomátvétel "politikai vízválasztó", olyan fordulat, amely nemcsak megrázó, hanem "megváltoztatja a világot". Mint fogalmazott: az afgán kormány és fegyveres erőinek gyors összeomlása és a tálibok ellenállás nélküli hatalomátvétele nehéz és "keserű" kérdéseket vet fel "külpolitikánk múltjával és jövőjével kapcsolatban", mert azt mutatja, hogy kudarcot vallottak az Afganisztán stabilizálását és egy életképes államberendezkedést szolgáló évtizedes erőfeszítések.
   

Ezeket a kérdéseket őszintén és alaposan meg kell beszélni a nyugati országok szövetségében - mondta a német államfő, rámutatva: "e szövetség és a szövetségen belüli szolidaritás nélkül 20 évvel ezelőtt nem mentünk volna Afganisztánba". Németország az Egyesült Államok után a második legnagyobb létszámmal vett részt az amerikai földön 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadások miatt elindított, NATO-vezetésű afganisztáni hadműveletekben, vagyis a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő (ISAF) és az Eltökélt Támogatás (RS) nevű hadművelet munkájában. Előfordult, hogy egyszerre több mint ötezer német katona volt az ázsiai országban.
    

A műveletekre 12,5 milliárd eurót (4400 milliárd forint) fordítottak. Afganisztáni fejlesztési, segélyezési programokra az utóbbi időszakban évi 435 millió eurót fordított a német kormány. Az ázsiai ország ezzel az első helyen állt a Németország által támogatott fejlődő országok listáján. Az utolsó német katonai egység júniusban vonult ki Afganisztánból.
    

A nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős német miniszter, Gerd Müller kedden bejelentette, hogy azonnali hatállyal leállították az állami finanszírozású programokat, és csakis azzal foglalkoznak, hogy kijuttassák Afganisztánból a tálibok miatt távozni kívánó helyi munkatársaikat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com