Németország más országokból is vesz át betegeket, Hollandiában szigorúbb intézkedéseket hirdettek

Németországban továbbra is emelkedik az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) bizonyítottan fertőzöttek száma, de a vírus okozta betegség (Covid-19) súlyos eseteinek kezelésére szolgáló kórházi kapacitást egyelőre nem feszítette túl a járvány, így Szászország tartomány a római vezetés felkérésére igyekszik közreműködni az olasz ellátórendszer terheinek csökkentésében. A kezelésre átvett olaszországi betegek kedd hajnalban érkeztek meg.Michael Kretschmer tartományi miniszterelnök előző napi nyilatkozatában kiemelte, hogy nemcsak az olasz kormány kérésének tesznek eleget, hanem értékes tapasztalatokat szereznek a Covid-19 betegség kezelésében.

    
A napokban a járványban ugyancsak erősen sújtott Franciaországgal határos Baden-Württemberg, Rajna-vidék-Pfalz és Saar-vidék tartomány kormánya felajánlotta a francia partnereknek, hogy átvesznek súlyos állapotban lévő pácienseket. Németországban kedd délelőtt 29 056 volt a regisztrált fertőzöttek száma a Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint. Ez 4183 esettel - 16,8 százalékkal - több az egy nappal korábbi 24 873-nál.


A növekedés mértéke ugyan meghaladja a hét végén mért 11-12 százalék körüli szintet, de elmarad a megelőző időszak egyre gyorsuló ütemű, 30 százalék körüli növekedésétől.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ez arra utal, hogy lassul a járvány, ami létfontosságú az egészségügyi ellátórendszer teljesítőképességének fenntartásához. A Covid-19 halálos áldozatainak száma Németországban a hétfői 92 után 123-ra emelkedett.
    

A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) vezetője, Lothar Wieler hétfői berlini tájékoztatóján elmondta: a fertőzöttek számának robbanásszerű, exponenciális növekedése kissé mérséklődik, "a görbe némileg lapul", de csak szerdára lehet megmondani, hogy ez átmeneti, múló jelenség vagy trendszerű. A járvány lassítását szolgálják a március 16. óta bevezetett és folyamatosan szigorított korlátozások, amelyek célja a cseppfertőzéssel terjedő vírus feltartóztatása az emberek közötti közvetlen fizikai kapcsolatok csökkentésével.


A legutóbbi, hétfőn elrendelt szigorítás szerint csak nyomós okból lehet elmenni otthonról, és mindenki legfeljebb egy további emberrel tartózkodhat együtt közterületen, vagy azokkal a személyekkel, akikkel együtt él. A többiektől legalább másfél, lehetőleg két méter távolságot kell tartani. A szabály egyelőre két hétig érvényes. Betartását ellenőrzi a rendőrség és a közterület-felügyelet.
   

A német lakosság 95 százaléka helyesli az előírást, és csupán 3 százaléka utasítja el - mutatta ki egy közvélemény-kutatás, amelyet az ARD országos köztelevízió megbízásából végeztek. Az infratest dimap kutatóintézet felmérése azt is kimutatta, hogy a lakosság 55 százaléka "erősen" vagy "nagyon erősen" tart a fertőzéstől.
    

A holland kormány június elsejéig meghosszabbította a közösségi összejövetelek, rendezvények tilalmát, és jelentős - 400-tól 4000 euróig terjedő - pénzbüntetést helyezett kilátásba a tilalmat megszegők számára - jelentette kedden a helyi sajtó. "Nem rendelünk el vesztegzárat, ez csak egyfajta intelligens kijárási tilalom. Tudjuk a szabályokat, a hollandok elég értelmesek, nem kell elmagyarázni nekik, mi az, hogy másfél méter" - hangsúlyozta Mark Rutte holland miniszterelnök a személyek közötti távolságtartás mértékére utalva.
   

Az intézkedések szigorítására azért volt szükség, mert az elmúlt napok kellemes időjárása miatt Hollandia népszerű kirándulóhelyei és parkjai megteltek emberekkel annak ellenére, hogy a hatóságok elrendelték, hogy az emberek tartsanak legalább másfél méter távolságot egymástól szabadtéri helyszíneken is, és tartózkodjanak a nem feltétlenül szükséges utazásoktól.
    

Sajtóforrások szerint a holland miniszterelnök is megdöbbent azon, hogy ennyien nem tartjak be az előírásokat. Hollandiában a múlt hétvégén jelentősen, közel kétezerrel emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma. Keddi adatok szerint 4749 beteget tartanak nyilván, ami hétfői adatokhoz képest több mint 500 új fertőzöttet jelent. A hétvégén több mint százan meghaltak a járvány okozta megbetegedésben, ezzel 213-ra emelkedett az elhunytak száma. Ez idáig mindössze ketten gyógyultak fel.
    

Belgiumban a legutolsó adatok szerint 88-an haltak bele a betegségbe, amely eddig 3743 embert fertőzött meg, és egyelőre gyorsul a járvány terjedése. A fertőzöttek száma az elmúlt 10 napban meredeken emelkedett, és több mint a tízszeresére nőtt. A belga hatóságok 401 gyógyultat tartanak számon. Legfrissebb adatok szerint a mintegy félmillió lakosú Luxemburgban hétfőről keddre majdnem száz új fertőzöttet regisztráltak, 875 betegről tudnak. A hétvége óta megkettőződött, nyolcra emelkedett a halálos áldozatok száma, és hatan felgyógyultak a koronavírus okozta betegségből.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com