A németek többsége a terrorveszély növekedésétől tart a Bundeswehr szíriai küldetése miatt

Németországban a lakosság túlnyomó többsége szerint növekszik a terrorveszély a hadsereg (Bundeswehr) szíriai küldetése miatt - mutatta ki egy kedden ismertetett felmérés.

A YouGov közvélemény-kutató intézet vizsgálata szerint a német lakosság 71 százaléka tart a terrorveszély növekedésétől annak révén, hogy a Bundeswehr a kormány szándéka szerint az észak-iraki kurd önvédelmi erők (pesmergák) támogatása után közvetlenül is részt vesz az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet szíriai állásai elleni nemzetközi műveletben.

Bundestag

A németek csupán 18 százaléka véli úgy, hogy a tervezett hangsúlyosabb német szerepvállalás nem vezet a terrorveszély növekedéséhez.

Ugyanakkor a Bundeswehr formálódó új küldetésének társadalmi támogatottsága jelentősnek mondható, a lakosság 45 százaléka helyesli, hogy német katonák részt vegyenek az IÁ elleni szíriai küzdelemben, míg a kormány által a törvényhozás alsóházának (Bundestag) javasolt missziót elutsítók aránya 39 százalékos - mutatta ki a YouGov hírportálokon ismertetett felmérésében.

A második világháború emléke miatt hagyományosan pacifista beállítottságú német politikai kultúra közegében mindig nehéz elfogadtatni a Bundeswehr csatlakozását egy támadó jellegű külföldi művelethez. A koszovói és az afganisztáni küldetés után a szíriai misszió mindössze a harmadik ilyen művelet lenne 1945 óta.

A Bundestag pénteken szavaz a kormány előterjesztéséről. A jobbközép CDU/CSU pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) alkotta nagykoalíció csaknem 80 százalékos többségére tekintettel biztosra vehető, hogy a Bundestag felhatalmazást ad a kormánynak a művelet megkezdéséhez.

Németország ugyan csatlakozott az IÁ ellen szervezett, amerikai vezetésű nemzetközi koalícióhoz, de mostanáig tartózkodott attól, hogy közvetlenül részt vegyen a terrorszervezet szíriai állásai elleni légitámadásokban. Helyette a pesmergák kiképzésében, felfegyverzésében vállalt részt, és ösztönzi a konfliktus tárgyalásos rendezésére irányuló kezdeményezéseket.

Berlin így támogatja az ENSZ Szíria-ügyi különmegbízottjának munkáját, és jórészt a német diplomácia erőfeszítései révén indult meg októberben az úgynevezett bécsi folyamat, a szíriai polgárháború lezárását és a politikai átmenet megindítását célzó tárgyalássorozat, amelyhez az Egyesült Államoktól Oroszországig és Szaúd-Arábiától Iránig 17 országot sikerült megnyerni.

Miután viszont a november 13-ai párizsi terrortámadások miatt Franciaország segítséget kért az uniós tagállamoktól, a berlini vezetés nem zárkózhatott el a hangsúlyosabb részvételtől az IÁ elleni műveletben. Ugyanakkor a német légierő (Luftwaffe) továbbra sem bombázza majd az IÁ állásait. A tervek szerint felderítő és légi utántöltő gépek bevetésével segíti a szövetségeseket, a haditengerészet (Deutsche Marine) pedig kivezényel egy fregattot a Charles de Gaulle francia repülőgép-hordozó védelmére. A német hadsereg a műholdas felderítő kapacitása révén is támogatja majd az IÁ elleni harcot, és a szolgálatváltásokra készenlétben álló tartalékkal, valamint a nemzetközi vezérkarba delegált katonákkal együtt egy 1200 fős kontingenst állít ki a küldetésre.

Németország azzal is támogatja Franciaországot, hogy a francia erők tehermentesítésére 200-ról 650-re emelik a Bundeswehr Maliban szolgáló kontingensének maximális létszámát. Tervezik továbbá, hogy 100-ról 150-re emelik a pesmergák kiképzésében segédkező katonák számát, és 850-ről 980-ra növelik az afgán biztonsági erők kiképzésében résztvevők katonák számát.

A YouGov felmérése szerint ezeket a terveket sem övezi többségi társadalmi támogatottság.

A terrorveszély emelkedésétől való félelemmel kapcsolatban a belügyminiszteri konferencia (IMK) - tartományi belügyminiszterek és a szövetségi kormány tanácskozó testületének - elnöke, Roger Lewentz Rajna-vidék-Pfalz tartományi belügyminiszter keddi nyilatkozatában kiemelte, hogy a terrorfenyegetettség a kormány kezdeményezésétől függetlenül, továbbra is magas, hiszen az IÁ célkeresztjében nem csupán bizonyos országok állnak, hanem a nyugati értékrend, életforma egésze. A biztonsági szervek azonban nem rendelkeznek konkrét támadásra utaló adatokkal.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com