Átmeneti lehet a német gazdaság visszaesése szakértők és a kormány szerint

A német gazdaság növekedése csak átmenetileg tört meg a második negyedévben, és tartós visszaeséssel nem kell számolni - kommentálták elemzők és a gazdasági miniszter csütörtökön a hazai össztermék (GDP) alakulásáról szóló első becslést, amely szerint Európa legnagyobb gazdasága váratlanul csökkent az április-júniusi időszakban.

destasisA német statisztikai hivatal (Destatis) adatai szerint a GDP 0,2 százalékkal csökkent az első negyedévhez képest. Elemzők nem visszaesésre, hanem stagnálásra számítottak. Legutóbb 2013 első negyedévében csökkent a német gazdaság teljesítménye, akkor 0,4 százalékos volt a visszaesés.

A GDP csökkenése az idei második negyedévben csupán "apró horpadás" a felfelé ívelő trendben - mondta a Commerzbank vezető közgazdásza, Jörg Krämer, aki szerint "nincs recessziós veszély". A csökkenés elsősorban annak tulajdonítható, hogy az enyhe tél miatt korábban kezdődött az építőipar szokásos tavaszi élénkülése - mondta az elemző hírportálok beszámolói szerint.

Holger Sandte, a Nordea Bank elemzője szerint az ukrán válság is fékezte a német gazdaságot, és ennél a hatásánál is fontosabb a legnagyobb euróövezeti partnerek, Franciaország és Olaszország tartósan gyenge teljesítménye.

Christoph M. Schmidt, a kormány mellett működő gazdaságpolitikai tanácsadó testület - az úgynevezett gazdasági bölcsek - vezetője szerint a helyzet a rossz adat ellenére változatlanul jó. A Destatis-jelentést "nem kell túlértékelni", hiszen a hullámzás a konjunktúra természetes jellegzetessége. A növekedés alapja továbbra is széles, különösen a történelmi csúcsot döntő foglalkoztatottság ad okot bizakodásra - mondta Schmidt az ARD közszolgálati televíziónak.

Sigmar Gabriel gazdasági miniszter is ezt emelte ki a GDP-adatot értékelő közleményében. Az alapvető tendenciák nem változtak, a munkaerő-piaci helyzet kiváló, a gazdasági növekedés pedig az év hátralévő részében ismét megindul, ugyanakkor "a kelet-európai és a közel-keleti geopolitikai kockázatok, valamint az euróövezet gyengébb fejlődése átmenetileg fékezi a német gazdaságot" - fejtette ki a miniszter.

Az elemzői értékelések rendre kiemelik, hogy a növekedés mellett szól a magas foglalkoztatottság, az alacsony munkanélküliség és az utóbbi hónapok béremelései nyomán egyre erősödő hazai kereslet, és az export, amely az euróövezet stagnálása és a geopolitikai válságok ellenére bővül. A növekedést veszélyeztető tényezők közül az ukrajnai válság hatásait - a hosszabb távú tervezést nehezítő bizonytalanságot és az oroszországi export csökkenését -, valamint az üzleti hangulat romlását emelik ki.

A Destatis jelentése szerint éves összevetésben tovább folytatódott a növekedés, a GDP 0,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet az idei második negyedévben.

Tavaly 0,4 százalékkal nőtt a német GDP. A legutóbbi előrejelzések szerint 2014-re a kormány 1,8 százalékos, a szövetségi központi bank (Bundesbank) 1,9 százalékos, az Európai Bizottság 1,8 százalékos, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 1,9 százalékos növekedést vár.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com