Muszlim fejkendőkről indított kurzus váltott ki botrányt egy német főiskolán

A Drezdai Közösségi Főiskola új kurzusa nagy visszhangot váltott ki a hallgatók és a közvélemény körében.

Az intézmény Fejkendők és hidzsáb Drezdában az iszlám öltözködési szabályai – néven indított kurzust, amely szerepelt a tavaszi és a nyári félév tantervében is.



Az egynapos kurzus alatt a hallgatókat megismertetik az iszlám női öltözködés történetével és jelentésével. A főiskola a weboldalán lévő alábbi kurzusismertető azonban nagy botrányt kavart:
„A színes fejkendők felkeltik az érdeklődést viselőjük iránt. A sok szín, forma, anyag és megkötési technika sokat mesél nekünk a muszlim fejkendőt viselők kulturális hátteréről.”



Az ismertetőben emellett azt is írják, hogy a hallgatók fel is próbálhatják a ruhadarabot és megtudhatják, milyen érzés burkát viselni, illetve azt is feltüntetik, hogy a kurzust a drezda városvezetés is támogatja.

A kurzus ismertető azonban nagy vitákat váltott ki a kommentelők között, akik egymás után írták meg véleményüket. Volt, aki először azt hitte, hogy ez egy rossz vicc, mások véleménye pedig az, hogy a ruhadarab a nők elnyomását jelenti.
2018-ban élünk, nem a középkorban. Ezek a ruhák nem keltik fel senkinek a kíváncsiságát. Szánalmas ilyen mértékben erőltetni az iszlám népszerűsítését” – írta egyikük.
Több kommentelő pedig megjegyezte, hogy az iszlám világban a nők többsége a fejkendőt nem saját akaratából, hanem külső kényszer miatt viseli.



A helyi politikusok is megszólaltak a kérdéssel kapcsolatban. A helyi CDU-s törvényhozó, Jörg Kiesewetter kiemelte, hogy a német kultúrában egymás szemébe kellene nézni és nem arról tanulni ,hogyan takarja el valaki az arcát.

A kurzussal kapcsolatos negatív kritikákra végül az intézmény az alábbi közleményben válaszolt:
"A kurzus 2016 tavaszára nyúlik vissza, és teljesen pártatlan. A burka viselését semmilyen formában nem propagáljuk a kurzus során, mindössze az iszlám öltözködési szokások kulturális és vallási okait vizsgáljuk. Célunk az, hogy az órán elsajátított ismereteket az önkéntesek a bevándorlók megsegítése céljából hasznosítsák.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com