Seehofer: a lakosságot csak az érdekli, hogy csökkenjen a menekültek száma

A német lakosságot nem a menekültpolitikáról folytatott viták érdeklik, hanem az, hogy csökkenjen az országba belépő menedékkérők száma, ezért üdvözlendő, hogy a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elkötelezte magát a csökkentés mellett - mondta a CDU karlsruhei kongresszusán kedden Horst Seehofer bajor kormányfő, a testvérpárt bajor CSU elnöke.

Horst Seehofer a CDU elnökével, Angela Merkel kancellárral az utóbbi hónapokban folytatott viták után a testvérpártokat összekötő elemeket emelte ki beszédében, amellyel nagyobb tetszést aratott, mint Angela Merkel a CSU novemberi kongresszusán, amelyen elutasította a párt azon követelését, hogy Németország jelölje ki előre a befogadható menekültek létszámának felső határát.

Angela-Merkel-und-Horst-Seehofer

A CSU egy kongresszusi határozatban is rögzítette követelését, és a pártelnök a CDU vendégeként hangsúlyozta, hogy nem adja fel álláspontját. Ugyanakkor a fogalmak - a korlátozás, a csökkentés, a redukció, vagy éppen a kontingens - közötti különbségekkel inkább nyelvészeknek kell foglalkozniuk, a politikának pedig gondoskodnia kell a menedékkérők számának érezhető csökkentéséről, méghozzá gyorsan - mondta Horst Seehofer.

Az utóbbi napokban Bajorországba belépett menedékkérők számának alakulását ismertetve rámutatott, hogy a csökkenés ugyan folyamatos, de ha csak a most tapasztalható mértékben mérséklődik az újonnan érkezők száma, akkor jövőre még többen jönnek, mint az idén, hiszen míg az első fél évben százas nagyságrendben érkeztek menedékkérők, a második fél évtől már tízezres nagyságrendben, és ehhez képest indult csökkenés, így továbbra is több ezren érkeznek minden nap az országba.

Egy egyszerű szorzással megállapítható, hogy jövőre még az idei, történelmi csúcsot is meghaladhatja a menedékkérők száma. "Ezt nem Kasszandraként mondom", hanem azt aláhúzandó, hogy a "belátható jövőben" kell csökkenteni a számokat érezhetően, különben a hullám még a "gazdag Németországot" is túlterheli - hangsúlyozta Hors Seehofer, idézve Donald Tusk december elején tett kijelentését, amely szerint a "menekülthullám túl nagy ahhoz, hogy ne állítsuk meg".

Elmondta, hogy "okos és emberséges" megoldásokat kell alkalmazni, és a bajor kormány mindenben támogatja a szövetségi kormány törekvéseit az európai uniós és a nemzetközi porondon, így a menekültek elosztását a tagországok között, az együttműködést Törökországgal és a menekülthullámot kiváltó okok megszüntetéséért folytatott küzdelmet. A müncheni vezetés azonban azt is vallja, hogy "nemzeti szintű" intézkedésekkel is sok eredményt el lehet érni.

Ezt mutatja, hogy a menekültügyi rendszer reformja révén a nyugat-balkáni országokból érkező menedékkérők száma a februári 25 ezerről olyan alacsonyra csökkent, hogy már "említésre sem méltó" - mondta Horst Seehofer.

A bajor kormányfő hangsúlyozta, hogy számára a "bezárkózás" szóba sem jöhet, és Bajorország nagyon sokat köszönhet a bevándorlóknak. A tartomány "virágzása" részben éppen annak köszönhető, hogy Németország újraegyesítése óta a tartományba beköltözött több mint kétmillió bevándorló.

Kiemelte, hogy Bajorország a "sikeres integráció" mintapéldája, ami annak tulajdonítható, hogy világossá teszik az integráció "irányát", egyértelműen jelzik, hogy meg kell tanulni a német nyelvet, dolgozni kell és be kell illeszkedni. "Aki nálunk akar élni, az velünk éljen, és ne mellettünk vagy ellenünk" - fogalmazott Horst Seehofer.

A bajor miniszterelnök a legnagyobb tapsot azzal a kijelentéssel aratta, hogy Angela Merkel személyében "kiváló kancellárunk van", akinek a szövetségi kormány vezetőjeként végzett eddigi munkája "tíz nagyon jó év" volt Németországnak.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com